A vágy villamosa

  • 2016. június 8.

Snoblesse

Berobog a MU Színházba.

Művelt társaságban vágyvillamosozni annyit tesz, mint Tennessee Williams nevét sűrűn emlegetni, de ugyanilyen sűrűn szokás emlegetni Marlon Brandót is, aki először a Broadway színpadán játszotta el Stanley Kowalsky szerepét, majd Elia Kazan híres filmjében. Bár mellékszál, de nem álljuk meg, hogy ide ne idézzük a nagy Kazan-szakértő, Richard Schickel szavait – a jeles filmtörténészt és újságírót arról kérdeztük, hogy mi történt, miután Kazan felnyomta a barátait az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottságnál:

false

magyarnarancs.hu: Barátja és felfedezettje, Marlon Brando hogyan reagált?

Richard Schickel: Brando szerint Kazannak nem lett volna szabad megtennie. Ez volt az oka, hogy eltávolodtak egymástól. Beszéltem Brandóval az idő tájt, hogy Kazan megkapta az Akadémiától az életművéért odaítélt Oscart. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy valami kevés szeretet, valami maradék kis érzés azért csak maradt benne Kazan iránt. Annyira közel álltak egymáshoz a régi időkben, hogy valami kapocs csak megmaradt. Ezt mindketten így érezték. Találkozni persze nem találkoztak már emberemlékezet óta. De Brando, hogy is mondjam csak, szóval Brando sem volt egy könnyű eset.

A teljes interjú (melyben fény derül Marilyn Monroe és Kazan egyéjszakás kalandjára is) itt olvasható. Maga a színdarab pedig – Hamvai Kornél új fordításában – a Pécsi Nemzeti Színházban látható.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.