Amon Amarth a Barba Negrában

  • 2014. május 1.

Snoblesse

Thor és Loki Hollywood után a budai kalózhajón is összecsapnak.
false

Ki május elsején nem a munkát meg a sör-virsli kombót, hanem a – kétféleképpen művelhető – kardélre hányás meg a tivornyázás örömeit ünnepli a Vikingek című történelmi sorozat évadzárójával, annak másnap kellemes after partyt kínál a kalózhajó dizájnú Barba Negra. A svéd Amon Amarth legénysége bővíti történelmi ismereteinket a dús szakállzatú népségről, akik ha a borotválkozást nem is, de legalább a dallamos halálmetált feltalálták. A garantáltan alkoholmámoros AA-gyűlésen elsősorban a vikingek sörivási szokásait demonstrálják – a hangszálproblémák miatt hörögve beszélő Johan Hegg autentikusan, ivókürtből vedeli a lágersört –, kísérőtársai pedig abból tartanak bemutatót, hogyan lehet a death metalt Iron Maiden-es melódiákkal játszani. Terítékre elsősorban a tavalyi Deceiver of the Gods kerül, amely nemcsak azt a csodát követte el, hogy kilencedikként is a horda egyik legizmosabb lemeze lett, de a végzetmetal atyját, Messiah Marcolint is feltámasztotta tetszhalott állapotából a Hel című számban.

A heroikus hangulatot az Amarth mellett a Heroic is alapozza, akik CD-jüket osztogatják a belépő mellé. A szervezők ráadásul akcióval is kedveskednek a honi vikingpalántáknak: aki kicsenget 6000 forintot, azt arcszőrzet híján is beengedik a koncertre.

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.