magyarnarancs.hu: Van valami terápiás jellege annak, ha az ember a saját anyjáról készít filmet.
Fekete Ibolya: Biztosan, bár nem így éltem meg: mire elkezdtem írni a forgatókönyvet, addigra túl voltam a nehezén. Akkor már jó pár éve meghalt a mama. Én úgy emlékszem, hogy az érzelmi részét letudtam a forgatókönyvírással, de a munkatársaim szerint ez nem így volt: gyönyörűen berendezett helyszínen képes voltam fennakadni egy apróságon, amit az anyám nem úgy csinált volna. Rémes.
| ||
magyarnarancs.hu: Ezek szerint a történet teljesen a valóságon alapszik?
FI: Csak részben. Leginkább az öregkori jelenetek, azok szinte szó szerint így zajlottak. Annak idején leírtam, amiket az anyám mondott, mert annyira abszurd szövegek voltak, hogy nem akartam őket elfelejteni, habár akkor még nem merült fel, hogy filmet csináljak belőle. A múltbeli történetek jó része családi anekdota, saját és másoké is, a többi kitaláció, mese.
A teljes interjú itt olvasható.
