Bassekou Kouyate Budapesten

  • 2015. május 23.

Snoblesse

A mali blues királya úgy kábít, mint senki más.
false

 

Bassekou Kouyate a képtelenül gazdag zenei kultúrájú afrikai országból, Maliból indult világhódító útjára, amelyre az ősi nyugat-afrikai húros hangszer, vagyis a ngoni társaságában lépett rá. Első lemeze 2007-ben jelent meg, azóta pedig volt már az övé az év afrikai albumának BBC-s díja, illetve jelölték Grammyre is, miközben olyan nyugati mesterekkel zenélt együtt, mint például Ry Cooder vagy Paul McCartney.

Eredeti és autentikus hang, amely mindent tud a pszichedelikus, forró hangulatokról, s amelyet így a nyár közeledtével nem ajánlatos elmulasztani.

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.