Billy Wilder: Legénylakás

  • 2011. december 22.

Snoblesse

Shirley MacLaine sosem volt bájosabb, Jack Lemmon sosem volt kisemberesebb.


A fáma és a filmrendező Billy Wilder szerint a Legénylakás ötletét David Lean Késői találkozás című, könnyfakasztó klasszikusa – annak is egy szinte jelentéktelen mellékszereplője – adta, de hogy pontosan mi vezetett a filmtörténet egyik legtökéletesebb kisember-komédiájának megszületéséig, az nem itt, hanem Wilder esküdt rajongója, Cameron Crowe interjúkötetében olvasható. Aki nem látta még a keménykalapban törtető kishivatalnok (Lemmon) és a naiv liftes kisasszony (MacLaine) immár 51 éves, de garantáltan időtálló történetét, annak azért jó, mert még előtte van az első alkalomnak, aki viszont már látta, annak meg azért jó, mert a Legénylakás, Billy Wilder 1960-as klasszikusa úgy van elkészítve, hogy bármikor jó legyen újranézni – és akkor nagyon finoman fogalmaztunk. És persze a magyar szál – mert az mindig van: a film 5 Oscar-díjának egyikét a díszlettervező Alexandre Trauner, vagyis Trauner Sándor nyerte el.

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”