Dollár Papa meets Bovaryné

  • 2014. szeptember 16.

Snoblesse

Kisszínház Flaubert után szabadon egy belvárosi showroomban.
false

Hogy immár nemcsak pizzát, de Ibsent, sőt Csehovot is lehet rendelni ma Budapesten, az a Dollár Papa Gyermekei névre hallgató, háromtagú színházi társulat érdeme. Az extrém helyszínekhez vonzódó fiatal színészek (mindhárman Kaposvár neveltjei) igény szerint hol Csehov Sirályát viszik házhoz, hol Ibsen Hedda Gablerét, de játszottak már budai főzőiskolában és talpalatnyi garzonlakásban is. Az extrém helyszínek sorában ezúttal egy belvárosi divatszalon következik, itt adja elő a Dollár Papa Gyermekei Gustave „Bovaryné én vagyok” Flaubert, Alexandre „Minden általánosítás veszélyes, még ez is” Dumas, valamint Jacques-Henri Bernardin de Saint-Pierre és Walter Scott írásaiból kikevert monodrámáját, a Bovary Emmát.

Előadások: szeptember 24., 25., 20.00 óra

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.