drMáriás a Godot Galériában

  • 2013. november 27.

Snoblesse

II. Erzsébet Geronazzo Máriával a keleti nyitás politikájáról titokban egyeztet a Külön 2014 Nemzeti Parkban.
false

Ha a fentiekből nem lenne világos, drMáriás karácsonyi kiállításán minden a szeretetről szól. A háttér a magyar táj, mely egyben egy igazi Nemzeti Park is, ahová Szanyi Tibor, Orbán Viktor, Kim Dzson, Ratko Mladics, Ferenc pápa, Zámbó Jimmy és Aczél György is gyalog jár.
A kiállítás 2014. január 4-ig tart nyitva. Közben karácsonyi szünet: december 23.–január 1. Megtekinthető keddtől péntekig 9 és 14, szombaton 10 és 13 óra között.


Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.