Igaz híve Kosztolányi Dezső

  • 2014. január 7.

Snoblesse

Így írtok ti: Kosztolányi levelezése könyvben és élőszóban.
false

Újabb állomáshoz érkezett a Kosztolányi-életmű kritikai kiadása: a Kosztolányi Dezső Levelezése I. 1901–1907 című kötet nemcsak a Kosztolányi által írt leveleket, hanem a hozzá írtakat is tartalmazza, köztük számos olyat, melyről eddig nem volt tudomása az olvasóközönségnek. S míg Kosztolányi levéltitkairól beszélgetnek az Írók Boltjában a sorozat készítői, mi is közlünk egyet; ilyen baráti hangnemben írt 1907. május 31-én Kosztolányi Dezső az általa ki nem állhatott Ady Endrének. Vigyázat, stílusbravúr következik!

Kedves Ady Endre,

én önt a leveleiért szerettem meg. Az egyik volt az a kegyetlen, embertipró írás, melylyel szegény Tóth Bélára sújtott le; a másik az, amelylyel engem s poézisomat juttatta Tóth Béla sorsára. Eddig csak irigykedtem a verseire s bámultam önt. Ma szeretem.

Ez a két levél egy egész, nemes embert fedezett fel számomra, olyant, akit, azok kik csak nyomtatott írásait olvassák, nem ismernek. Az ön nevének hangzása – bocsássa meg ezt a gyerekes naivságot – mindig úgy hatott rám, mint valami fehérség, valami kékesen csillogó tisztaság. A levele és nyílthomlokú kritikája igazat adott nekem: egy fehér, nemes embert ismertem meg belőlük.

Ne értsen félre. Nem a szeretetreméltó és kedves pofonokat akarom megköszönni egy megvert gimnazista romantikus és komikus pose-ával. Megköszönöm önnek azt a nemes egyszerűséget, amelylyel bemutatott a magyar fórumon. Igaza volt.

Amit ön megírt a levelében, nem volt új előttem s épen ezért lepett meg emberlátása. Nem képzeli, mennyire érzem magam is az életből való teljes kiszakítottságomat, az utszélen vergődőnek folytonos ambíciórohamát, a pariának beteges gyönyörét a szépben, az újban, a nagyszerűben. Testtelen és vértelen az én poézisom, levegőcsillogás a gondolatvilágom, ködvár a házam<.> A szívek és érzések világában az a végzetem, ami Berkeley püspöknek a filozófiában, hirdetem, ami nincs s bámulom a semmit, az ürességet, ami nekem mégis több, mint az egész buta világmindenség. Én a négy fal között látok délibábokat, a levegőbe rajzolok perzsa arabeszkeket.

Ennyit írok magamról. Ebben a pillanatban nem akarok polemizálni, bizonyára nem is tudnék. Frázisokat rovok egymásután, mert gyönge vagyok az ön egész, ősi […]  szeretetének viszonzására. Bocsássa meg nekem ezt is. Szeretem a frázisokat, mert sokszor többet fejeznek ki, mint az ötletek s az igazságok.

Igaz híve Kosztolányi Dezső

Figyelmébe ajánljuk

„A Száraz november azoknak szól, akik isznak és inni is akarnak” – így készítették elő a Kék Pont kampányát

Az idén már kilencedik alkalommal elindított kampány hírét nem elsősorban a plakátok juttatják el az emberekhez, hanem sokkal inkább a Kék Pont önkéntesei, akik a Száraz november nagyköveteiként saját közösségeikben népszerűsítik a kezdeményezést, sőt, néhány fővárosi szórakozóhely pultjaira „száraz” itallapokat is visznek.

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.