Karinthy a Kapualjban

  • 2014. június 23.

Snoblesse

Lehet-e csajozni Karinthyval?
false

„Ez a marha volt köztünk a legnagyobb zseni” – mondta Kosztolányi szívbéli jó barátjáról, s megannyi közös heccük társszerzőjéről, Karinthyról (nem, nem egy búcsúbeszédében, hiszen Karinthy túlélte Kosztolányit), s alighanem ennél pontosabban nem is lehetne Karinthy helyét kijelölni az irodalomtörténetben. Egy kijelölt irodalomtörténeti parcella persze nem kötelezi az utókort semmire, a legkevésbé sem az olvasásra, de Karinthy nem a kényszerből olvasott szerzők közé tartozik, hanem azon kevesek közé, akiknek poénjaival még csajozni is lehet. Még ilyet! Hogy lehet-e csajozni egy Karinthy-humoreszkekből összeállított esttel, arról nem szól az irodalomtörténet, mindenesetre egy Karinthy-kabaréval aligha lehet melléfogni. A Petőfi Irodalmi Múzeum Nyári Fesztiváljára Fráter Zoltán állított össze egy estet Karinthy írásaiból. Játsszák: Csákányi Eszter, Elek Ferenc, Fesztbaum Béla.

Előadások: július 2. 20.00, július 3. 20.00, július 4. 20.00 óra

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”