Kertész Imrét rég láthattuk-hallhattuk nagy nyilvánosság előtt, beszélgetés közben – ezért még a szokásosnál is nagyobb öröm, hogy a Nobel-díjas szerző tiszteletét teszi a Müpában. Mi is beszélgettünk vele, méghozzá közvetlenül azelőtt, hogy Svédországba utazott átvenni a Nobel-díjat. Íme, egy részlet Szőnyei Tamás interjújából:
| ||
Magyar Narancs: Úgy kérdem, mintha édesapámtól kérnék tanácsot: hogyan beszéljek a kisgyerekeimmel arról, ami az ő nagyszüleikkel, Kertész Imre nemzedékével történt?
Kertész Imre: Nemcsak tanácsot adni nehéz, hanem az az egzisztencia is, hogy mit vállaljon ebből a következő generáció. Van ez a hírneves Schluss-Strich, hogy Auschwitz alá záróvonalat kell húzni, el kell helyezni a múltban, és folytatni az életet. Ezt sokan megpróbálják. Nemcsak azok, akik számára Auschwitz kellemetlen tapasztalat, mert részük volt benne, hanem azok is, akik áldozatai voltak ennek a történelemnek. Ez az emberi természet. Az lenne természetes, hogy miután sokan elmondták, mennyit szenvedtek és mitől és miért, húznánk egy záróvonalat, és új életet kezdenénk. Csakhogy szemlátomást minden generációnál kiderül: ez nem lehetséges. Miért nem? Azért, amit az elején mondtam: mert a francia forradalomtól elinduló európai értékrendszer, a felvilágosodás, az ész, a racionalitás és a 19. század elfogadott, vitathatatlan értékrendszere, a humanizmus – ami a zenében az alapbasszus – egész egyszerűen eltörött. Egy társadalom, egy kultúrkör nehezen heveri ki az értékrendszer összetörését. Ilyenkor mindig fölmerül egy új értékrendszer megteremtésének igénye, de az még sehol sem látható. Pillanatnyilag olyan értékvesztés állapotában van a világ, amelytől generációk szenvednek. Nem lehet érvényes értékek nélkül élni. Nem lehet olyan európai közösséget csinálni, amely csak arra vonatkozik, hogy mondjuk mennyi legyen a mezőgazdasági segély. Ilyen nincs. Európai közösség csak egy új európai értékrend alapján születhet meg. Illetve akkor lesz életképes, ha egy új európai értékrendszer kialakul. A holokauszt nem a puszta és felmérhetetlen gyilkosságok és gaztettek, tehát nem csupán a gyalázat révén lesz halhatatlan. Azért lesz halhatatlan, mert valószínűleg új időszámítás kezdete lesz. Mert összedőlt mindaz, amiről a filozófusok régen megmondták, hogy összedől. Nietzsche már a 19. században meghirdette Isten halálát – klasszikafilológus volt, Pán halálára, a görög értékrendszer összeomlására gondolt. Utána jött a keresztény értékrendszer. De tekintettel arra, hogy Auschwitz a keresztény kultúrkörön belül történt Európában, egészen egyszerűen metafizikailag kiheverhetetlen. Nem lehet rajta átlépni. Nem lehet háttérbe szorítani. Nem lehet lezárni. Akik prüszkölve tiltakoznak ellene, azok is azt bizonyítják, hogy igen mélységes trauma. Többen vannak, akik ezt pozitívan mérlegelik, és tudják, hogy egy szilárd értékrendszer kontinentális összeomlása következményekkel jár. Most az értékvesztés stádiumában élünk, és az európai közösség azoknak a formáknak az egyike, amelyek között szerintem megkísérelné az ember egy új értékrendszer felépítését. Azért kell a holokauszttal újra és újra foglalkozni, mert nem lehet vele nem foglalkozni. Mindenki érzi, jelen van a kultúrában mint egy súlyos törés, a zenében mint atonalitás, a szobrászatban, a festészetben, az irodalomban, mindenütt. Olyan az egész, mint egy rémálmokkal teli éjszaka utáni hajnali ébredés, katzenjammer, amikor köd van, iránytalanul nézünk körül, megvertnek érezzük magunkat. Ebből ki kell lábolni.
