N, mint Nosferatu

  • 2015. október 5.

Snoblesse

Vérszívók etetése előadás alatt szigorúan tilos!
false

A Hamupipőke színészek nélküli színház, ahol a tárgyak, fények és zenék, és azok finom mozgásai rajzolják meg a történetet. Azaz a történet milliomodik újramesélése helyett az előadás inkább az ismert mese asszociációs mezőjét bővítgeti, elemezgeti, régi-új kapcsolódási pontokat keres a konyhába száműzött árva lány történetéhez – írtuk Kálmán Eszter egy korábbi előadásáról, továbbá megjegyeztük, hogy KE „nem próbál történetet mondani, sem kizárólag a vetítésre vagy a bábszínház eszközeire hagyatkozni: színpadi akciók változatos formáit gyúrja össze színészmentes színházi előadássá”.

Az elsősorban látványtervezőként ismert rendezőnek immár a harmadik látványszínházi munkája látható a Trafóban: az N, mint Nosferatu című produkciót természetesen a megkerülhetetlen elődök: Bram Stoker, Murnau és Werner Herzog vérszívói ihlették.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.