Nádas Péter az Átrium Film-Színházban

  • 2014. április 2.

Snoblesse

Halálközeli élmények élőszóban, filmen, írásban. Vetítik a Saját halált.
false

 

Fotó: MTI/Kollányi Péter

Magyar Narancs: Tehát mégsem lehet megírni a halált?

Nádas Péter: Azt nem tudom. Lehet, hogy a halált meg lehetne írni, de arról nekem nincs tudomásom, mert én csak az előszobában jártam, ahonnan visszafordítottak.

MN: Megváltoztatta ez az élmény a halálképét?

NP: Meg.

MN: Kevésbé lett vonzó?

NP: Nem. Csak azzal az augustinusi mondattal foglalhatnám össze, amit már előtte is sejtettem, hogy igaz lehet: „A halál jó, ha a dolgok rendjében áll.” Tehát valószínű, hogy az erőszakos halál nem jó, a természetes halál, ha felmondja az ember szervezete a szolgálatot, az meg jó.

MN: Ha nem hozzák vissza az élők közé, akkor a dolgok rendjében állt volna az a pillanat?

NP: Igen. Abszolút.

MN: Azóta közömbös az iránt, hogy életben maradt? Mindegy? Vagy egy szükségtelen hosszabbítás?

NP: Erről már nem szeretnék beszélni, mert nagyon komplikált dolog. Igyekezni fogok írni erről, de éppen ezen a területen válok eszköztelenné.

 

Ezzel a Narancsból vett interjúrészlettel ajánljuk Forgács Péter Saját halál című filmjét, mely Nádas Péter írásából készült. A vetítés után az író, a rendező és a közönség beszélget. Vendég: Másik János.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.