Legtöbbször egy film tökéletesen független az elkészítése körülményeitől (ez a helyzet a hollywoodi mozik többségével); előfordul azonban, hogy a látottakhoz nagyon is hozzátesz, ha tudjuk, milyen helyzetben született, míg máskor egyszerűen nem is lehet eltekinteni attól. Dzsafar Panahi alkotásai rendszerint az utóbbi két kategóriába tartoznak: trükkös módon, kerülőutakon, gerilla-módszerekkel forgatja mozijait az iráni teokratikus rezsim nyomása és cenzúrája ellenére; csak úgy, mint nemzet- és sorstársa, Mohammad Raszulof, akivel előfordult, hogy a börtönben, saját fogvatartóival nézte meg egyik filmjét. Raszulofhoz hasonlóan Panahit is főleg az elnyomó rezsimek természete és az foglalkoztatja, mindez hogyan alakítja át az emberek lelkét és az egymáshoz fűződő kapcsolataikat. Nagy hatással volt rá mestere, Abbas Kierostami művészete, akinek asszisztenseként karrierjét kezdte. Ő volt az ország filmművészetének talán legismertebb alakja, A cseresznye íze című 1997-es filmje pedig az első iráni filmként nyerte el az Arany Pálmát – ennek a nyomába lépett Panahi idén a Csak egy balesettel. Panahi Kierostamitól ellentétben azonban inkább maga felé szereti fordítani a kameráját: 2011-es Ez nem egy film annak a fent emlegetett esetnek a tipikus példája, amikor muszáj azt is figyelembe vennünk, milyen körülmények között született az alkotás. Ez esetben például a rendező házi őrizetben, iPhone-nal, a nappalijában forgatott, mert másra egyszerűen nem volt lehetősége. A 2013-as Closed Curtain ugyancsak titokban, lehúzott redőnyök mögött készült otthonában, míg a 2015-ös Taxi Teheránt saját kocsijában forgatta – erről, valamint a rendező idáig húzódó pályaívéről ebben a cikkünkben olvashat. A 2018-as Három nőt és a 2022-es Itt nincsenek medvéket egy gyéren lakott vidéki helyszínen vette fel, és mind a kettőben ő az egyik főszereplő. Utóbbiban például egy rendezőt játszik, akit eltiltottak a rendezéstől, ezért titokban készít egy dokudrámát egy határ menti faluban egy párról, akik hamis útlevéllel igyekszenek lelépni az országból – talán mondanunk sem kell, hogy az Itt nincsenek medvék stílszerűen ugyancsak titokban, illegálisan készült. Erről, és „a világ legelismertebb disszidens filmkészítőjének” is nevezett Panahi pályájáról az Arany Pálma kapcsán ebben a korábbi cikkünkben írtunk.
A rendezőt kétszer börtönözték már be, amiért az iráni rezsimet kritizálta és engedély nélkül forgatott; a kettő között írta meg mostani filmje forgatókönyvét, amelynek egyéb kategóriák mellett jelen állás szerint komoly esélye van a legjobb eredeti forgatókönyv Oscar-jelölésre is. Ezután azonban ismét börtönbe zárták, ahonnan azután szabadult ki, hogy éhségsztrájkba kezdett. Eltiltották már a filmezéstől és attól is, hogy elhagyja az országot, ám ahogy a fentebbi példák bizonyítják, eddig mindig megtalálta a lehetőséget az alkotásra. Mára világszinten ismert és elismert művésszé vált, így már enyhített a rezsim a vele szembeni korlátozásokon. Ennek ellenére a Csak egy balesetet mégis titokban, ismét csak engedély nélkül forgatta. A rendszer kegyetlenségéről szóló történet, a megvesztegetés, mint vissza-visszatérő, komikus téma, vagy épp amiatt, mert ez Panahi első filmje, melyben a nők a kötelező hidzsáb nélkül láthatóak, vélhetően úgyse kapott volna rá engedélyt. Ezek azok az apróságok, melyeket nem kell a nézőnek ismerni ahhoz, hogy értékelni tudják a filmet, de nagyon is hozzátesznek az élményhez.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
