Snoblesse extra: Sziget, 2. nap

  • 2012. augusztus 7.

Snoblesse

Részletes Sziget-ajánló mindennap! Ha csütörtök, akkor Maximo Park, Korn, The Roots, Friendly Fires, Narasirato, HK & Les Saltimbanks, Muchachito Bombo Infierno, Orchestre National de Barbés, Emir Kusturica és a The Barons of Tang az ajánlatok közt.
Maximo Park


Maximo Park

Ezen a napon elsőként a Maximo Parkot ajánljuk a Sziget-látogatók figyelmébe. A lendületes angol zenekar kalapos frontembere, az irodalomtanár végzettségű Paul Smith úgy néz ki, mintha Jacques Tati belecsöppent volna egy Dickens-adaptációba, ráadásul koncert közben szívesen olvasgat fel naplójából olyan benyomásokat, amelyeket napközben a fesztiválozók között császkálva jegyez fel. Az öttagú Max•imo Park a neoposztpunk tetőzésekor (nem kis mértékben Paul Weller néhai zenekarára, a Jamre hajazva), 2005-ben bukkant fel, 2009-ben egyszer már megjárta a Szigetet is. Azóta volt egy kis leállás (közben Smith szólólemezt jelentetett meg), nemrégiben viszont a tagok egyesítették erőiket, és egy erős negyedik albummal, a korábbi munkáikhoz képest elektronikusabb megszólalású The National Healthszel jelezték, hogy a brit gitárzenekarokat továbbra sem szabad leírni (Pop-rock Nagyszínpad, 18.00).

Metal

Ami tavaly a Deftones volt, az az idén a Korn lesz – gondolhatták a szervezők, amikor lekötötték a kilencvenes évek nu metal divatjáért felelős amerikai bandát, csak a gond az, hogy amíg a Deftones már rég maga mögött hagyta a stílus kliséit, és igazi, felnőtt zenekarrá érett, addig a Korn úgy tíz éve csak szenved és szenved. Legutóbb a dubsteptrendet próbálták kihasználni azzal, hogy meghívták Skrillexet és a haverjait a stúdióba vendégeskedni: a végeredmény egy már-már fájdalmasan rossz lemez lett (The Path Of Totality). Ettől még megkapták a főműsoridőt a Nagyszínpadon (Pop-rock Nagyszínpad, 21.30).

Tánczene

Egy igazi intézmény, a húsz éve aktív, sokszoros Grammy-győztes The Roots (Pop-rock Nagyszínpad, 15.00) lép fel csütörtök délután, amely már réges-rég nem csupán feszegeti, de át is törte a feketének nevezett zene különböző műfajai (soul, funk, dzsessz, hiphop, rhythm & blues) közötti határokat. S bár újabb lemezeik tán nem oly erősen innovatív jellegűek (habár, mint a tavalyi díjeső tanúsította, továbbra is nagy hatásúak), mint a kilencvenes években készített alaplemezek, egy több estére (illetve délutánra) való repertoárral a hátuk mögött, ráadásul amúgy is kiváló előadók lévén még ezt a korai időpontot is képesek ünneppé varázsolni.

Friendly Fires


Friendly Fires

Aztán a legnagyobb örömmel köszönthetjük hazánkban a jeles nyugati fesztiválok ünnepelt indie-pop-dance zenekarát, a Friendly Fires(A38 Színpad, 19.50), melynek koncertjei alatt bármikor végig lehet ugrálni egy-másfél órát. Ed Macfarlane énekes és triója (Jack Savidge, Edd Gibson és ő kamaszkoruk óta ismerik egymást) három éve robbant be a komoly kritikai és közönségsikert arató Friendly Fires albummal – rajta olyan, nem csupán egynyári slágerekkel, mint a Jump in The Pool, a Skeleton Boy vagy a Paris. Igazi szeretetre méltó, okosan könnyed, rafináltan egyszerű zenét csinálnak, amelyben perfekt egységet alkot a jól megírt dalszöveg és a nem túl szofisztikált, de annál célravezetőbb s minél többeket megmozgató groove. Meglehet, igaz, amit magukról állítanak, s főleg a régi Kompakt kiadós minimál/microhouse/techno lemezek, Carl Craig és Prince inspirálták őket leginkább – de nekünk úgy tűnik, hogy legalább ilyen erős hagyaték számukra a Talking Heads-örökség is. Az egy éve kijött második, Pala című album még az előzőnél is jobban sikerült: olyan hatásos indie-funk-diszkó koktélt kevertek ki, ami után szem nem marad szárazon, sem láb mozdulatlan. A Hawaiian Air,Hurting vagy a Blue Cassette a szó legjobb értelmében vett slágerek, amelyeket legalább olyan jó együtt énekelni, mint amennyire élvezetes táncolni rájuk.

Világzene

Hölgyeim és uraim, a színpadon a Narasirato (VN, 16.00) – közli majd Marton kolléga igazi meglepetést sejtető hangon, de az időpontot értelemszerűen nem mondja be, azt viszont alighanem igen, hogy a dél-csendes-óceáni Salamon-szigetekről érkezett az idei program talán első számú egzotikuma. Ha igaz, látványban sem lesz hiány, hiszen a népes csapat rituális testfestéssel díszítve szokott színpadra lépni, hogy aztán azt a fajta, befelé forduló transzot idézze elő, aminek a hiányát olyannyira fájlaltuk a bevezetőben. Egyszerre nyers és lágy ez a zene, a figyelmünket szétfuttató délutáni napsütést meg majd a szemhéjunkkal takarjuk ki.

HK & Les Saltimbanks


HK & Les Saltimbanks

Ezután ismét egy Sziget-újonc következik: HK & Les Saltimbanks (VN, 17.15). HK, azaz Kaddour Haddadi korábban egy másik csapat énekese volt, 2006-ban maga köré gyűjtött „vándorkomédiás” társaival (ezt jelenti a nevük) egy annál kevésbé hiphopos-bulis, dallamosabb, könnyedén együtt dúdolható, de továbbra is harcosan elkötelezett műsorral áll egyre bővülő rajongói tábora elé, amely nem is annyira ráadásként, mint inkább természetes kiegészítésként a markáns észak-afrikai zenei utalások mellett némi reggae-t is élvezhet.

Muchachito Bombo Infierno (VN, 18.30) váltja őket, és alighanem sajnálni fogjuk, hogy nekik is csak egy órájuk lesz a megtáncoltatásunkra. Muchachito = fiúcska (ő 3 éve már járt a Szigeten), bombo = egyfajta nagydob, infierno = pokol. Most okosabbak lettünk? Infernális lendület dobritmusra? Mindenesetre az egykori barcelonai utcazenész (nem ő az egyetlen a színpad fellépői között) igen jól fogyasztható, hangulatos elegyet dolgozott ki rumba- és rock and roll alapanyagból kiindulva, amit rekedtes hangjának édesbús érzékiségével fejel meg, miközben a régiesen megzengetett gitár egyenesen a szívre céloz.


Az Orchestre National de Barbés (VN, 19.45) járt már errefelé, de akinek hiányzik az idei programból az észak-afrikai gnaua transza, továbbra sem mozdulhat a VN környékéről. Ha pedig már itt ragadt, megítélheti, hogy az Emir Kusturica jelenlétével vagy legalábbis a nevével felturbózott, eredetileg szarajevói No Smoking Orchestra (VN, 21.30) mennyit őrzött meg punkgyökereiből, és vajon tombol-e még az a bizonyos „nyers, balkáni őserő” a másodvirágzását élő, robbanásveszélyes együttes játékában. Utána pedig irány a RS, ahol az egyenesen Ausztráliából érkező The Barons of Tang (23.45) tart bemutatót abból, hogyan lehet ugyanezt a dúlt lendületet egyfajta neoérzelmességgel elegyítve megint egy újfajta hangzásvilággá kialakítani. Sajnos a kései időpontoknak megvan az a veszélyük, hogy a felajzott közönség ilyenkor már kevéssé fogékony a különleges zenei megoldásokra, a fanyar finomságokra, és minél hevesebb döngölésre igyekszik sarkallni a zenészeket – remélhetőleg Tang (ki az?, mi az?) bárói majd igazságot tesznek.

Neked ajánljuk