Titanic: Shopping Tour

  • 2013. március 26.

Snoblesse

Finn kannibálok orosz turistákat esznek a Titanicon.


A norvég náci zombik után végre megérkeztek az orosz–finn kannibálok, hogy friss vért csöpögtessenek a kissé kókadozó hetedik művészetbe. Mihail Brasinszkij kicsinél is kisebb költségvetésű filmjében Finnországban shoppingoló oroszokra csapnak le a külföldiekre éhes helyi kannibálok, a túlélésért folytatott harcot pedig egy tinédzser dokumentálja – mi máson is, mint a mobiltelefonján. Pimasz báj és maró gúny, valamint George A. Romero és Peter Jackson korai filmjeinek hatása – ilyesmiket lehet hallani a Shopping Tourral kapcsolatban, melynek rendezője, mielőtt kannibálfilm-készítésre adta volna a fejét, volt vasúti kalauz Szibériában, pincér Törökországban, dj New Orleansban, oktató New Yorkban és filmkritikus Moszkvában.

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.