(2014-10-22)
A halnak nem kell mozognia. A halnak nem kell beszélnie. A halnak nem kell interakció, mert a hal mindent tud. Van a tenger alatt valami, ami nem csak mély, és nem csak izgalmas.
Hogy nagy a baj, azt már pénteken sejteni lehetett, amikor Szijjártó Péter azt mondta, hogy a magyar kormány teljes mértékben egyetért (értik? e-gyet-ért) az ellenzékkel abban, hogy nyilvánosságot szeretnének az ügyben – ezért is kérte a külügy jegyzékben az amerikai féltől, hogy ossza meg azokat a hiteles információkat, amik alapján korrupcióval vádolnak magyar köztisztviselőket és a kormányhoz közeli embereket.
Mi már nem nagyon hiszünk a kisebbik rossz meséjében, pláne, ha azt a Fidesz és a Jobbik viszonylatában tálalják – maradnánk inkább a kutya és az eb analógiájánál. A megismételt ózdi csörte is ezt támasztja alá, s külön aktuálissá teszi három héttel ezelőtti szerkesztőségi jegyzetünket.
Gerő András úgy tesz, mintha nem értené Lázár Jánost (lásd: A felülről megosztott felelősség, Magyar Narancs, 2014. október 9.). Gerő szerint a nagy hatalmú politikus vétójogot akarna adni olyan nemzetközi és hazai zsidó szervezeteknek a Sorsok Háza állandó kiállítása koncepciójának kialakításában, amelyeknek „sem intellektuális, sem politikai felelősségük” nincs a magyar választók előtt.
Vicces és jellemző, hogy a fordítást ferdítésnek mondó metafora maga is ferdítés: az eredeti traduttore / traditore játékát szellemesen, mégis elég tökéletlenül reprodukálja. Quod erat demonstrandum: baj van a fordítással.
Mostanában a gazdaságról szóló beszédben elszaporodtak az olyan furcsa, eposzi fogalmak, mint a „világkormány”, a „szakrális nemzet”, „planetáris piac” vagy a „globális pénzügyi összeesküvés”. A hazai politikai elit is besegít, gondoljunk csak az ipari termelés szocialista eszményének reneszánszára vagy a bankcsatákról szóló haditudósításokra.
A Kigaliban felállított Népirtás Kutatása és Dokumentálása Központ főigazgatója a több mint nyolcszázezer áldozatot követelő ruandai tömegmészárlás huszadik évfordulója alkalmából volt a Közép-európai Egyetem vendége. Nem a népirtásról, hanem az odáig vezető útról kérdeztük.
Kormányközeli magánszemélyek beutazási tilalmát rendelte el az amerikai külügyminisztérium – adta hírül pénteken az USA budapesti nagykövetsége. Amerika nem akart nyílt diplomáciai hadviselésbe kezdeni, de az érintettek végül kikényszerítették.
Kínos kérdésekre számíthat a magyar agrár- és külgazdasági diplomácia a hazánk termőföldügyi jogrendszere okán meginduló kötelezettségszegési eljárásban.
Miközben Lázár János civileket vádol irányított pénzosztással, diplomáciai csörtetései miatt 33 milliárdot bukhat az ország. A Miniszterelnökség szerint minden rendben a kormányzati kezelésű norvég alapok körül, a gyakorlatban azonban állnak a kifizetések.
A nyilasok rémuralma hetven éve kezdődött. Rendszer volt, vagy szimpla ámokfutás? A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főosztályvezető-helyettesével beszélgettünk.
Steven Ellison munkáit keresztül-kasul átfűzik az életrajzi elemek.
Lajtha László hagyatékának sorsa még bizonytalan, de Bartók Béla örökösei már menekítik az archívumot, és ezen az sem segít, ha mégsem költöztetik ki talán túlságosan is vonzó jelenlegi épületéből a Zenetudományi Intézetet.
Már a felvezetés is erős: Pharmakon (civilben Margaret Chardier néven kellemes szöszke jelenség) vagy fél órát bolyong tébolyult boszorkaként a nézőtéren, fenyegetően kántál, s közben a hömpölygő, sötét elektronikus massza felkészít a rá következő órákra is.
Az első pillanatban oly vonzónak látszó feladat, Lepsényi Imre kiállításáról írni, meglehető sen nehézzé és bonyolulttá válik, ha az ember túljut a látvány verbalizálásának valamifajta bevezetőre vagy előszóra emlékeztető szaka szán. Amint azonban arra kerül a sor, hogy a leírás elemzéssé vagy értelmezéssé bonyolódjon, a patentek, banalitások, sztereotípiák, köz helyek rengetegében alig is találjuk meg az ösvényt, mely elvezethetne bármiféle „fogalmi rendhez”– hogy stílszerűek legyünk.
Már maga a tény is, hogy néha az éter legváratlanabb pontja felől érkezik meglepetés a rádióhallgató számára, elég erős érv az öreg médium mellett – akár a tévével szemben is.
Ez egy beszélő fejes film. Párbeszédekből áll. Ráadásul mindegyik párbeszéd ugyanazokkal a mondatokkal kezdődik, és ugyanaz a célja is. Sandra, a munkásasszony egy hétvégén végiglátogatja munkatársait, akik pénteken az ő sorsáról szavaztak.
„Az evés színpadon mindig kedves dolog” – mondja Gál színműíró, a Játék a kastélyban másodhegedűse, s persze tudják e fortélyt a valódi másod-, sőt harmadvonalbeli darabgyártók is. Tudja ezt az amerikai Joe DiPietro is, aki az evés, illetve a tukmáló etetés zajos-megható kisvilágát telepíti színpadra: négy italoamerikai nagyszülővel meg egy szabadulni vágyó, felnőtt unokával.
Eredetileg Lazarovitsnak hívják, és komikus tragikának nevezi magát. Anyai vonalról hozza magával a színjátszást. Utálja a hamisságot, a korral lekopott róla az önsajnálat. Most Jászai Mari bőrébe bújik, másrészt infantilis nagymamát játszik.
A kiváltságos Pilinszky Párizsban látta az akkor avantgárd rendezőt 1971-ben; a hatás óriási volt. A színháziak – fiatal rendezők, írók, nyughatatlan újat látni vágyók, akik képesek voltak hálózsákban egy előszobában aludni érte – pár évvel később Belgrádban, a BITEF fesztiválon találkozhattak vele, ami Kelet-Európa nyugatra néző kis ablaka volt. Halász Péterék pedig akkor, amikor már útban voltak a Nyugat felé, jegyük egy irányba szólt, az országból kiutasították őket.
Elhunyt Mittelholcz Dóra újságíró. Az utolsó hetekben vele készített interjúnkkal emlékszünk rá.
Iaşi, azaz Jászvásár új fesztiválja önmagában sem érdektelen, mégis nehéz szabadulni az összehasonlítás kényszerétől: nálunk miért nincs ilyen?
Magyarországon többtucatnyi embert ér villámcsapás évente; sokszor olyan problémákkal kell megküzdeniük, amit a többség el sem tud képzelni.
Az önellátó konyha, a vasúti információs rendszer és az életmentő aknakereső persze nem játék, és csak látszólag nincs semmi közük a dizájnhoz.
Szinte napra pontosan két évvel azután, hogy a kormányzat egyetlen tollvonással betiltotta a hazai játékgépek üzemeltetését az úgynevezett II-es besorolású játéktermekben – vagyis jórészt a kocsmákban, kiskaszinókban –, a hírek szerint az állam lépne be e speciális területre.
