Egy magyar sportújságíró több mint 2000 oldalas Napóleon-életrajza

  • Czabán György
  • 2021. május 13.

Sorköz

Feleki László 1927-ben lett a Nemzeti Sport újságírója, majd 1949-től a lap jogutódja, a Népsport főszerkesztője. 1954-ben, az elvesztett vb-döntő után kirúgták a laptól, a Ludas Matyi munkatársa lett, és számtalan, főleg szórakoztató könyv népszerű szerzője. Fő művének azonban azt az 1977-ben megjelent háromkötetes Napóleon életrajzot tekinthetjük, amely példátlan vállalkozás egy műkedvelő történésztől.

Mi vitte rá a szerzőt, hogy ő is megírja a Császár polgártárs történetét? Talán egybegyúrni gondolta a brutális mennyiségű szakirodalmat? Vagy az izgatta, hogy mit jelenthet Napóleon a kortársaknak? (Vagyis az 1970-es évek közepének olvasói számára.) Amikor a több száz könyvet, életrajzot, hadtörténeti munkát, korabeli újságokat, a főszereplők levelezését feldolgozva nekifeküdt az írásnak, vajon tudta-e, hogy mi kerekedik belőle? Tudományos életrajz? Életrajzi regény, történetfilozófiai példázat, megaesszé?

Nehéz besorolni a művet, de azt úgyis csak a könyvtárosoknak kell. A szerző, bármit is gondolt magáról, újságíró volt, így nem kötötték a tudomány szigorú szabályai, cserébe nagyon jól írt; megengedte magának a személyes megjegyzéseket, néha elkalandozott a képzelet világába, és még humora is volt. Minden történelmi mű valamiképp reflektál a saját korára is. Feleki is sziporkázik,

a Napoleon hemzseg a gonosz beszólásoktól a hatalom és az árulások természetéről, s ezeket vonatkoztathatjuk a Kádár-korszak abszurd és amorális viszonyaira. Is.

A szöveg – 2174 sűrűn tördelt oldal – szórakoztató és a tárgyához képest arányos is. A történelem, mint anekdoták gyűjteménye működik; a kontextus, a csaták leírása, a Bonaparte-család sztorija, a szerteágazó nőügyek együtt mutatja fel a korszakot, egy heroikus figura sorsának a beteljesülését. Sok szereplőt mozgat, számos regény, színdarab vázlatát rejti, és remek portrék rejlenek benne; de a „kis kápláré” mindent visz. A felvilágosult abszolutizmus találkozása a romantikával. Feleki szépen eltartja magától a hősét, jól egyensúlyozik a rajongók és a Napóleont gyűlölők tábora között – az olvasó mégis Napóleonnal azonosul. A paradoxonokat nem tudja feloldani, vélhetően mert nem is lehet.

„Napoleon nem tudta pontosan, hogy mit is akart, de azt tökéletesen megvalósította”

– foglalja össze ezt egy aforizmában a könyv végén található öninterjújában a szerző. Azért kíváncsi lennék egy pszichológus szakvéleményére – vajon nem volt-e a Császár a mai fogalmaink szerint autista, esetleg aspergeres?

Olvasás közben sokszor az gondoltam, hogy egy szigorú szerkesztő ki tudta volna húzni a szöveg tíz százalékát, és ki is kellett volna, de a végére érve megbékéltem ezzel a monstrummal. Sőt kíváncsi lettem az életben maradt szereplők további sorsára, amit meg is írt Feleki Napoleon utókora címmel. Ez a könyv is rendben van, csak hiányzik belőle a nagy történet.

Egy hozadéka biztos van még a könyvnek. Megmérgezett! Elkezdtem gyűjteni a Napóleonról szóló könyveket, Tolsztoj, Stendhal, Németh Andor, Georges Lefebvre, Napóleon: Az uralkodás művészete. A magam részéről olvasással emlékezek meg halálának 200. évfordulójáról.

Feleki László: Napoleon. A csodálatos kaland I-III. Magvető, 1977

A Magyar Narancs e heti nyomtatott számában Feleki László életéről és munkásságáról szóló írásunkat közöljük, amely a „csodalátos kaland” mellett még egy sor izgalmas epizódot tartalmaz.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.