Az is evidens, hogy a történettudomány immár elvesztette azt a monopóliumát, hogy egymaga irányítsa a történelemről szóló diskurzust – ezt a fejleményt azért a történészek többnyire csekély lelkesedéssel és jelentős szkepszissel fogadják.
"Kitartással meg lehet teremteni azokat a fórumokat, ahol el lehet érni az olvasókat, ahol kreatívan, szabadon lehet alkotni, gondolkodni, beszélgetni egymással." Kollár Árpád íróval, szervezővel a közelgő PestTextről, a szeptember 24-től 28-ig zajló eseményről beszélgettünk.
A Tanácsköztársaság centenáriumán a hivatalos emlékezetpolitika leginkább az 1919-es események kiretusálásával volt elfoglalva. Annál érdekesebb, hogy a Helikon Kiadó egy Budapesten élő angol történész, Bob Dent monográfiáját hozta ki az évfordulóra. A vörös város – Politika és művészet az 1919-es magyarországi Tanácsköztársaság idején c. könyv történész fordítójával beszélgetünk.
„Ez egy szövetségi börtönből indított hívás” – szól bele beszélgetésünkbe rendszeres időközönként egy gépi hang, mert a Kopasz című regény amerikai szerzője épp börtönbüntetését tölti.
A múlt év egyik nagy meglepetéseként Kiss Judit Ágnes mesekönyvvel jelentkezett: a Babarókáról szóló történetek remek tükröt mutattak a néha idegesítő, de persze aranyos, óvodás korú gyerekekről és a cseppet sem tökéletes, de szintén szerethető szülőkről.
A rendszerváltást megelőző évek egyik legizgalmasabb fejleménye volt a közelmúlt magyar történelmét tabudöntő merészséggel, erős személyességgel tárgyaló, az oral historyt, azaz a kortársi visszaemlékezéseket középpontba állító történelmi dokumentumfilm műfaj (újjá)születése és méltó közönségsikere.
Beyoncé tematikus gyorstalpaló klipjei és a #MeToo-mozgalom médiavisszhangja után nem kérdés, hogy a feminizmus mára hívószóvá vált, eladható trendként kapták fel a könyvesek éppúgy, mint a mainstream magazinok. A gyerek- és ifjúsági könyvkiadás is nyitottabbá vált a téma iránt: az Esti mesék lázadó lányoknak sikere után a kiadók sorban jelentkeznek kifejezetten a női egyenjogúságot feldolgozó jó és kevésbé jó könyveikkel.