Könyv

Bizonytalan vizeken

Závada Pál: Hajó a ködben

  • B. I.
  • 2019. szeptember 1.

Sorköz

Az a morális dilemma, amelyet a fölháborodott Márai a maga részéről egyértelműen eldönt rövid bejegyzésében, a Závada-művet is végigkíséri

Závada Pál új műve a Weiss Manfréd-konszern zsidó származású iparbárói és a Kurt Becher SS-alezredes közötti megegyezést állítja a középpontba. Az alku eredményeként a Weiss-művek tulajdonosait képviselő Chorin Ferenc 1944. május 17-én a konszern vagyonkezelői jogát átruházta a megjelölt német cégre – amely de facto az SS gazdasági vállalkozása volt –, amiért cserébe a tulajdonosi „rokoni csoport” 32 tagja (plusz két ügyvédjük és a családjuk) élve elhagyhatták Magyarországot, és az ügylet voltaképpeni irányítójának, Heinrich Himmlernek (az SS birodalmi vezetője, aki az idő tájt belügyminiszterként a Gestapo, valamint a koncentrációs táborok és az ún. bevetési csoportok felügyeletét is ellátta) az áldásával és menlevelével Portugáliába, illetve Svájcba távozhattak. (Kivéve azt a tíz embert, akiket a németek túszként a Reich területén tartottak.)

Noha a tárgyalások a legnagyobb titokban zajlottak, Chorinék megmenekülésének hamar híre ment a fővárosban. A gettósítást, a zsidónak minősített polgárokkal szembeni atrocitásokat, és a magyar lakosság döntő részének jó esetben közönyös, rosszabb esetben a jog- és vagyonfosztást lelkesen üdvözlő (és a zsidó vagyonok elkobzásából hasznot remélő) magatartását elborzadva szemlélő Márai Sándor ezt jegyezte föl naplójába ’44 nyarán. „Tizennégy nagyzsidót, köztük a híres, milliárdos vagyonnal rendelkező gyáros család tagjait a Gestapo valamilyen káprázatos váltságdíj ellenében kiengedte Svájcba. Híre jött, hogy már meg is érkeztek. E dúsgazdag, milliomos zsidók megkaptak itthon az élettől mindent, amit ember megkaphat. A menekülési tárgyalások pillanatában egyiknek sem jutott eszébe, hogy ötszáz nyomorult, szegény zsidó gyermek életét kérje, ha már pénzzel egyáltalán el lehet intézni valamit. S ahogy a németeket ismerem, az ötszáz gyermek életét kérő nagy zsidónak talán odaajándékozták volna, ráadásként, a gazdag család menekülő tagjainak életét is. De ez nem jutott eszükbe.”

Az a morális dilemma, amelyet a fölháborodott Márai a maga részéről egyértelműen eldönt rövid bejegyzésében, a Závada-művet is végigkíséri. A gazdasági zsenit, a klán eszét, a minden problémához a költség-haszon racionális mérlegelésével közelítő Chorin Ferencet részben sógora, Kohner Artúr, de főként sógornője, Weiss Judit ellenpontozza. Kohner szerint a konszern rendkívül értékes hadiipari kapacitását nem szabad a Magyarországot megszálló németek szolgálatába állítani, míg Weiss Judit a nácikkal való mindenfajta kollaborációt elfogadhatatlannak tart – ezen az alapon bűnnek tekinti a Németország és a Weiss-művek között már több éve fennálló normál szerződéses viszonyt is (a csepeli gyár a Luftwaffe egyik nagy beszállítója). Závada fölidézi Zsolt Béla 1945. novemberi írását is, amely szerint Chorin, „az aradi főrabbi unokája” mindezek miatt háborús bűnösnek tekinthető. Závada ugyancsak fölidézi a család barátjának, a regényben szereplőként is fölbukkanó Fenyő Miksának az ellenérveit: Chorinnak, akit egyébként a megszállás napján, 1944. március 19-én az elsők között letartóztatnak, majd megkínoznak és Mauthausenbe hurcolnak a németek, lehetősége adódik arra, hogy 40 embert életben tartson, köztük legszűkebb családjának a tagjait. Annak ellenére is, hogy a németek pontosan ismerik angolszász orientációját és Magyarország kiugrásáért tett erőfeszítéseit. (Amikor szóba kerül, hogy az angolok elsőként éppen az ő hadigyárát bombáznák le, Chorin azt feleli: „Bár már látnám!”) Ebben a helyzetben ugyan mit kellett volna tennie Chorinnak? Utasította volna vissza az SS ajánlatát? Mi az, amit a saját vagy a gyerekei életéért meg nem tesz bárki?

Mindenképpen a mű javára írandó, hogy e morális dilemmára nem választ ad (ez nem a regényíró dolga), hanem a maga összetettségében igyekszik azt fölmutatni. Hogy ez nem sikerül maradéktalanul, annak több oka is lehet. Závada egyaránt írt szépirodalmi igényű szociográfiát (Kulákprés) és szépprózát (Jadviga párnája, A fényképész utókora), de történelmi regényei jobbára nem meggyőző irodalmi szövegek; mintha az oknyomozó szociológus, történelemkutató Závada minduntalan felülkerekedne a szépíró Závadán. Ezt az aránytalanságot egy önmagában is sokkoló és világosan interpretálható alapanyag persze képes elfedni (Egy piaci nap), viszont érzékelhetővé válik abban a pillanatban, amikor olyan bonyolult hátterű történet elbeszélésére vállalkozik, mint amilyen Chorin Ferenc, Kornfeld Móric és családtagjuk alkuja az SS-szel. Chorin, Kornfeld személyisége, döntéseik motivációja, az érthetetlennek tűnő hűség Horthy kormányzó iránt (Chorin), vagy az átélt, de a neofita buzgalomtól sem mentes katolicizmus (Kornfeld), megingathatatlan magyar nacionalizmusuk aligha érthető meg a dualizmuskori – olyan, amilyen, de mégiscsak liberális – magyar államban felemelkedett asszimiláns zsidók történetének ismerete nélkül. Mivel a regény a Chorin–Becher-alkudozásra koncentrál (és ezek az oldalak valóban megtelnek feszültséggel; Závada közismerten jól dramatizál), illetve – mintegy az „üzleti tárgyalás” ellentéteként – Judit kutakodására az 1941-es „idegenrendészeti eljárás” keretében deportált és legyilkolt zsidók után, abból a rendkívül sajátos viszonyrendszerből, amely a magyar úri osztály és a zsidó származású nagytőkések együttműködő körét jellemezte, és amely az elbeszélést, a szereplők tetteit lélektanilag hitelesíthette volna, alig valami jön át. Tényközlő ismertetések vannak: Chorin lojális felsőházi beszéde a második zsidótörvény vitájakor, magyar állami főtisztviselők látogatása a Chorin-birtokon), Heltai Jenő- vagy Fenyő Miksa-szövegrészletek – de kor- és hangulatfestés, vagy, urambocsá’, árnyalt jellemábrázolás híján ezek a betétek többnyire papírízűek. Závada a nézőpontok gyakori váltogatásával (köztük három fiktív szereplőével) próbálja szépirodalommá formázni a történeti alapanyagot; de az egyes és többes szám első, valamint az egyes szám harmadik személyű narrációk nem mélyítik a szöveget, ráadásul követésük szerfölött nagy figyelmet igényel. Mi tagadás, némi írói segítség, lapunknak adott interjúja (lásd: „Most másként zabrálnak”, Magyar Narancs, 2019. július 11.) nélkül az egyik elbeszélő – a klán kollektív „mi”-jének – a beazonosítása komoly fejtörést okozott volna; bár ez nyilvánvalóan a recenzens számlájára írandó.

Magvető, 2019, 420 oldal, 4299 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!