Könyv

Gwenda Bond: Stranger Things – Gyanakvó elmék

  • - svébis -
  • 2019. szeptember 1.

Sorköz

Jaj, ne már…! Az ember azt hinné, ha valamit, akkor a Stranger Thingset nehezebben érik utol a kultikus státus kínos pillanatai.

Jaj, ne már…! Az ember azt hinné, ha valamit, akkor a Stranger Thingset nehezebben érik utol a kultikus státus kínos pillanatai. A legkülönfélébb relikviák még érthetők, hiszen ki ne vágyna egy Tótágasba is forgatható Lego-házra, egy Hawkins középsulis pulcsira vagy éppen egy Tizi-fejű ketchupkupakra, amelynek az orrán jön ki a piros szósz. Na de a történethez, ahhoz mégse kéne hozzányúlni!

Pedig most pont ez történt: az ifjúsági regényeket és Lois Lane-történeteket is jegyző Gwenda Bond egy előzménysztorival rukkolt elő. Sosem értettem igazán a prequeleket, hiszen nem véletlenül kezdődik az eredeti történet ott, ahol, esetünkben 1983 novemberében. Bond regénye ’69-ben indul, és a sorozatban apuként emlegetett Martin Brenner, valamint Tizi édesanyja, Terry Ives és a nyolcas számú kísérleti alany, a második évadból ismerős Kai állnak a középpontban. De van itt még holdraszállás és vietnami háború, valamint a kor édességei és képregényei, csak egyvalami nincs: hangulat, pedig ez az egyik legelemibb összetevője a szériának. Igazából tétje sincs nagyon, hiszen tudjuk, hová fog kifutni ez az egész, új információ pedig nem igazán akad benne, amiről viszont lerántja a leplet, az izgalmasabb volt addig, amíg csak sejtettük.

Mindezen sajnos az igénytelen fordítás sem segít, hemzseg a magyartalan, sőt, nemegyszer érthetetlen mondatoktól, és csak gyanítani lehet, mit írhatott eredetileg a szerző. Mondjuk, valószínűleg az se sokkal jobb.

Fordította: Stier Ágnes. Cartaphilus, 2019, 368 oldal, 3999 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.