Jaj, ne már…! Az ember azt hinné, ha valamit, akkor a Stranger Thingset nehezebben érik utol a kultikus státus kínos pillanatai. A legkülönfélébb relikviák még érthetők, hiszen ki ne vágyna egy Tótágasba is forgatható Lego-házra, egy Hawkins középsulis pulcsira vagy éppen egy Tizi-fejű ketchupkupakra, amelynek az orrán jön ki a piros szósz. Na de a történethez, ahhoz mégse kéne hozzányúlni!
Pedig most pont ez történt: az ifjúsági regényeket és Lois Lane-történeteket is jegyző Gwenda Bond egy előzménysztorival rukkolt elő. Sosem értettem igazán a prequeleket, hiszen nem véletlenül kezdődik az eredeti történet ott, ahol, esetünkben 1983 novemberében. Bond regénye ’69-ben indul, és a sorozatban apuként emlegetett Martin Brenner, valamint Tizi édesanyja, Terry Ives és a nyolcas számú kísérleti alany, a második évadból ismerős Kai állnak a középpontban. De van itt még holdraszállás és vietnami háború, valamint a kor édességei és képregényei, csak egyvalami nincs: hangulat, pedig ez az egyik legelemibb összetevője a szériának. Igazából tétje sincs nagyon, hiszen tudjuk, hová fog kifutni ez az egész, új információ pedig nem igazán akad benne, amiről viszont lerántja a leplet, az izgalmasabb volt addig, amíg csak sejtettük.
Mindezen sajnos az igénytelen fordítás sem segít, hemzseg a magyartalan, sőt, nemegyszer érthetetlen mondatoktól, és csak gyanítani lehet, mit írhatott eredetileg a szerző. Mondjuk, valószínűleg az se sokkal jobb.
Fordította: Stier Ágnes. Cartaphilus, 2019, 368 oldal, 3999 Ft
