Könyv

A tündérkeresztanya

  • Nagy Boldizsár
  • 2019. szeptember 1.

Sorköz

A múlt év egyik nagy meglepetéseként Kiss Judit Ágnes mesekönyvvel jelentkezett: a Babarókáról szóló történetek remek tükröt mutattak a néha idegesítő, de persze aranyos, óvodás korú gyerekekről és a cseppet sem tökéletes, de szintén szerethető szülőkről.

A múlt év egyik nagy meglepetéseként Kiss Judit Ágnes mesekönyvvel jelentkezett: a Babarókáról szóló történetek remek tükröt mutattak a néha idegesítő, de persze aranyos, óvodás korú gyerekekről és a cseppet sem tökéletes, de szintén szerethető szülőkről. Új könyvében egy kisiskolás (aki a szöveg és az illusztráció alapján lehet fiú és lány is) és keresztanyja együtt próbálják megfejteni az élet kisebb-nagyobb rejtélyeit. Szó sincs mindent tudó, varázserejű Mary Poppinsról: Keri egy bolondos felnőtt, aki gyerekkora óta a képzeletébe menekül, az állatokkal társalog és verset ír, hogy jobb kedvre derítse magát. Illetve most már a keresztgyerekét is, akire nem sok ideje van a szülei­nek (ha rá is érnek, fáradtak és nincs türelmük játszani). Párbeszédeik, egyenrangúságra épülő barátságuk felemelő és szórakoztató, annál is inkább, mert minden didaxis, giccs és okoskodás nélkül vezetik rá egymást arra, hogyan találják meg helyüket a világban. „Hogyha nem akarom, nem érhet hozzám senki, én mondom meg, hogyan szabad engem szeretni” – szól a tündérkeresztanya egyik verse, amelyben kifejezi, mennyire egyet­ért Kikivel, aki nem szereti, hogy folyton ölelgetik és puszilgatják a rokonok (köztük Sanyi bácsi, akinek mindig büdös a szája). Végre leírta ezt valaki! Ahogy azt is, hogy aki nem szereti a főzeléket, az ne egye meg, és akinek nem lehet kutyája, annak joga van bánkódni. Szulyovszky Sarolta illusztrációi épp olyan komolyak, szomorkásak, vigasztalók és ötcsillagosak, mint a mese.

Pagony, 2019, 64 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.