Sorköz
Meghalt Szilágyi István író
A kolozsvári író 85 éves volt. Kő hull apadó kútba című regénye a 20. századi magyar regényirodalom egyik legnagyobb alkotása.
A sztálini terror alulnézetből a legrémisztőbb
Orlando Figes könyve a hétköznapi emberek sorsáról szól, és egy olyan világról, ahol a beszéd veszélyes volt.
„A kettős tudat, hogy hazugságban élünk, de ebben kell élnünk”
Tíz éve könyvben szólalt meg a rendszerváltás miniszterelnöke, Németh Miklós. A könyvet Oplatka András újságíró jegyezte, Németh neki mondta tollba az életét. Erről szóló cikkünket vesszük elő az Ásatás rovatban.
Leadták a matekkönyveket is, nehogy baj legyen
Magyarországon 1945 után előírták a fasiszta és szovjetellenes művek beszolgáltatását, a kötelezettség magánszemélyekre is vonatkozott. A teljes címlista nem mindenhová jutott el, de országosan 5-600 ezer könyvet gyűjtöttek be.
Németül is megjelent Krusovszky Dénes bemutatkozó prózakötete
Szerdán a berlini közönség is megismerheti A fiúk országa szerzőjét.
Kéthly Anna, az első modern nőpolitikus
Bírálta a szigorú abortusztilalmat, a demokrácia tömegélményén dolgozott, és igazi szociáldemokrata volt, akit a kommunisták álnokul szélsőjobboldalisággal vádoltak. Végre megjelent Kéthly Anna életrajza is, amiről Antoni Rita írt az Olvasni muszáj sorozatban.
Sok nő egyedül marad az anyaság feladataival
A Dorian Gray cenzúrázatlan változata jobb, mint sejtettük
A viktoriánus kor szűzi erkölcsi viszonyai között nem jelenhetett meg Oscar Wilde egyetlen regénye az eredeti formájában. Magyarul épp tíz éve adták ki a cenzúrázatlan változatot. Bori Erzsébet cikkét ástuk elő ezen a héten.
A világpremierrel egy időben jelenik meg az ír sztárszerző könyve
Ez Sally Rooney negyedik regénye. Az írónak a Normális emberek hozta meg az elismerést.
Szabad ember, ráadásul nagy író – 125 éve született Erich Kästner
Kazinczy és afrikai szabadkőműves barátja közös tragédiája
Miért érdemes (újra) elolvasni Péterfy Gergely Kitömött barbár című regényét? Erre a kérdésre is választ ad Ács Pál 2015-ös, kiváló cikke, amit most Ásatás című sorozatunkban idézünk fel.
Előbb hat fiú életét indították el közadakozásból
Tanárok, tisztviselők, majd írók – köztük Németh László – adományaiból kezdett működni a tanyai diákok otthona 1938-ban, és túlélt minden rendszerváltást.