Éppen tíz éve jelent meg A fiúk országa, ami azért is jelentős eseménynek számított az irodalmi életben, mert a költőként ismert Krusovszky Dénes – aki két évvel azelőtt szokatlanul fiatalon a József Attila-díjat is elnyerte – láthatóan „teljes fegyverzetben”, érett novellistaként lépett az olvasók elé. A szerző, aki egyben kollégánk, a Magyar Narancs újságírója, ezután publikálta Akik már nem leszünk sosem című regényét, tavaly pedig megjelent a Levelek nélkül.
A könyv most Das Land der Jungen címen jelent meg németül Terézia Mora fordításában. A kiadás szép külcsíne annak köszönhető, hogy az Aufbau Verlage Die Andere Bibliothek sorozatában jelent meg. Ebben a sorozatban a kiadó évente mindössze 12 kötetet publikál, de elkészítésükre nagy figyelmet fordít.
„Krusovszky Dénes bemutatja szereplői életének fordulópontjait, amikben a szerelem együtt jár a szégyennel, a kétségbeesés és a szomorúság az erőszakkal, a gúny a büszkeséggel” – olvasható a fülszövegben.
A novelláskötetről Deutschlandfunk német közszolgálati rádióban is szó esett. A műsorban realisztikus stílusa miatt „a magyar Jonathan Franzen”-nek nevezték Krusovszkyt, és kiemelték éles megfigyelőképességét.
„Első pillantásra ezeknek a történeteknek nincs közük Krusovszky szülőhazájának politikai jelenéhez. Azonban a férfikarakterek törékenysége éles kontrasztot képeznek ahhoz a paternalista férfiideálhoz képest, ami Orbán Viktor Magyarországán jellemző.”
A könyv bemutatója március 13-án szerdán 19 órakor lesz a berlini Literaturhausban. Az eseményen Krusovszky Dénes, a fordító és a kiadó szerkesztője vesz részt.
A fiúk országa tíz éve a hazai kritikusoknál is nagyszerű fogadtatásban részesült. Az Élet és Irodalom szerzője így írt róla: „Valamivel több mint kétszáz oldalon kilenc, nagyjából azonos terjedelmű elbeszélés, mindegyikük kivétel nélkül emlékezetes írás (...). Mindegyik itt olvasható elbeszélés legvégén ott marad valamilyen rejtély az olvasó számára, valamiféle lebegésben és lezáratlanságban végződnek ezek az írások, az elbeszélő a legutolsó pillanatban mindig magára hagyja a befogadót. (...) És noha ezek hatalmas, klasszikusan komor kérdések, A fiúk országa mindent összevetve mégsem komor olvasmány, az esendőség, a részvét, a bennelét, a szövegekbe foglalt irónia, legfelül pedig az írói mesterség eszközeinek hibátlan birtoklása megemeli ezeket az írásokat, kioldja belőlük a pátoszt vagy a túlzó tragizálást. Katarzis van, kétségbeesés nincs, és ennyi tökéletesen elég.”
