Ásatás

A Dorian Gray cenzúrázatlan változata jobb, mint sejtettük

  • Bori Erzsébet
  • 2024. március 3.

Sorköz

A viktoriánus kor szűzi erkölcsi viszonyai között nem jelenhetett meg Oscar Wilde egyetlen regénye az eredeti formájában. Magyarul épp tíz éve adták ki a cenzúrázatlan változatot. Bori Erzsébet cikkét ástuk elő ezen a héten.

Kedves Olvasónk!

A Sorköz sorozatában a Narancs régi, irodalmi, művészeti tárgyú cikkeinek – recenzióinak, interjúinak, semmiségeinek – legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.

Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!

Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 2014. december 18-i számában jelent meg.

Ritka eset, hogy az eredeti szöveg, a cenzúrázatlan változat, a rendezői vágás számottevően javítson egy mű megítélésén; ennél még az is gyakoribb, hogy a befogadó igazolva látja a kiadói, produceri beavatkozást (ha az egészen durva, baltás csonkolásoktól ezúttal eltekintünk). A tapasztalatok alapján nem vártam hű de nagy revelációt a Dorian Gray első, szerzői változatától sem.

Oscar Wilde egyetlen regénye a máig nagy sikerrel játszott társalgási vígjátékok mellett az író legkedveltebb és leghíresebb munkája, amelyet a némafilmkorszaktól 2009-ig számos alkalommal vittek vászonra (és van már egy 2014-es sorozatepizód is). Dorian Gray a populáris kultúra világszerte ismert figurájává vált, és már az a veszély fenyegette, hogy elszakad irodalmi gyökereitől.

Amikor Nicholas Frankel 2011-ben közreadta a regény eredeti változatát, azzal mintegy a Dorian Gray meleg kultuszkönyvként esedékes irodalmi visszatérését készítette elő.

Ezt véletlenül sem szenzációhajhászásként kell értelmezni: a Belknap (aka Harvard University Press) annotációkkal és filológiai igényű ismertetőkkel ellátott kötete – ha nincs a 79 (!) színes illusztráció – kritikai kiadásnak is elmenne.

Mit jelent ez esetben a cenzúrázatlan verzió? Wilde 1890-ben adta át a kéziratot egy amerikai-angol folyóiratnak, amelynek szerkesztősége nemcsak a szöveg értékét és várható sikerét ismerte fel, hanem a veszélyeit is. A viktoriánus korban újra támadóállásba lendülő puritanizmus kíméletlenül ostorozta a bűnt, szigorúan megkövetelte az erényt, de még inkább a képmutatást. A szodómia természetesen förtelmes eltévelyedésnek számított, de amíg nem volt nyíltszíni botrány, simán szemet hunytak az elit (a magániskoláktól Oxbridge-en és a katonaságon át a tágabb királyi családig) széltében-hosszában közismert gyakorlata felett. Oscar Wilde hírhedt és végzetes kimenetelű perében sokkal nagyobb szerepet játszott a hübrisz, mint a homoszexualitás: a szó szoros értelmében magának kereste a bajt. (Frankel a kötet előszavában részletes leírást ad az események menetéről.) Tehát a folyóirat aggódó kiadója Wilde megkérdezése nélkül több mondatot – összesen 500 szót – törölt a regényből. De ez sem volt elég a felhördülés elkerüléséhez. Maga a szerző más módszerhez folyamodott, amikor egy évvel később könyv alakban is megjelentette a Dorian Grayt: egyrészt tompította a homoerotikus utalásokat, másrészt felturbózta a sztorit új kalandokkal és izgalmakkal. Hét fejezettel bővítette az eredeti tizenhármat, és lett benne ópiumbarlang, útonállás, még több gyilkosság. Több szóvirág és több morál. A lényegen – a fausti alaptörténet modernizált variánsán – mindez nem változtatott, csak bőbeszédűbben mondta el ugyanazt.

 
Dorian Gray arcképe (cenzúrázatlan változat)
vatera.hu
 

 

A Dorian Gray centrumában három fiatalember, a címszereplő, egy festő, Basil Hallward és Lord Henry Wotton szerelmi háromszöge áll. A szerző közlése szerint Basil ő maga lenne; Lord Wotton olyan, amilyennek Wilde-ot a világ látja, és Dorian az, aki lenni szeretne (egy másik korban). Ez nagyon jól – és nagyon wilde-osan – hangzik, de nyilván nem igaz. A festő erőtlen mellékalak a másik kettőhöz képest; a cinikus pozőr Lord Wotton kapja meg a Wilde védjegyének számító szellemes riposztokat és paradoxonokat; Dorian romlatlan bájához, amely olyannyira lenyűgözi idősebb hódolóit, üresfejűség és felszínesség párosul. A szépfiú felfedezésének érdeme Basilé, de épp hogy elkészül a tökéletes portré, már érkezik is Lord Wotton, és leüti a festő kezéről. Mellettük Dorian három kapcsolata játszik még valamelyes szerepet: a zsarolással a hulla eltüntetésére kényszerített vegyész, Alan Campbell, aki ezt követően öngyilkos lesz, és két lány: a kizárólag színpadi alakjaiban létező Sybil és a pásztoridillt ábrázoló színes nyomatból kivágott Hetty. Mivel a főhős gyorsan és könnyedén átlép rajtuk, itt is az első, ökonomikusabb változat mutat jobb arányérzéket, nem adva több teret ezeknek a figuráknak (és rokonságuknak), mint amennyit viszonylagos súlytalanságuk érdemel.

Miközben szinte minden tekintetben jobbnak tartom a most olvasott változatot, nem látom igazolva azt az állítást, hogy az a bizonyos 500 szó sorsdöntően alakította a regény státuszát, mármint hogy velük együtt a Dorian Gray a homoszexualitás témájának első népszerű megszólaltatása lett volna, nélkülük viszont elesett az úttörőségtől. A húzások nagyobbik része eleve a heteroszexuális – házasságon kívüli és házasságtörő – kapcsolatokat, illetve az általában vett erkölcsi kérdéseket érintette. És egy közösen bérelt algíri házra utaló félmondat vagy a románc szó elhangzásának hiányában sem lehetett kétségük az olvasóknak – a korabeli kritikák fényében nem is volt –, hogy a három férfi között nem konvencionális barátság, hanem érzelmi (szerelmi) és erotikus viszony van. De talán csak azt kell elfogadnunk, hogy meleg érzékenységgel közelítve nagyobb jelentőséget kaphatnak egyes mondatok.

Manapság nincs nagy keletje a túlfinomult esztétizmusnak, és a Dorian Gray arcképének lényegre törőbb, kompaktabb eredetije Dunajcsik Mátyás pontos, átélt fordításában jobban eltalálja a kortárs olvasó szája ízét. Ettől még nem kell szemétre vetni a hosszabb változatot Kosztolányi gyönyörű mondataival, jöhetnek majd olyan idők, amelyekhez újra az fog klappolni. A címben mindenképpen szerencsés volt az „arckép” helyett a „képmást” választani; érthetetlen, honnan jött annak idején ez a lapszus, hiszen Kosztolányi maga is „egész alakos képmásról” ír már az első oldalon. A Shakespeare-idézetek Nádasdy Adám újabb fordításából valók, de jó lett volna a Gautier-verset is szerepeltetni magyarul, legalább lábjegyzetben, Ferencz Győzőtől. A kötet szép kiállítású, szecessziós ornamentikájú borítóval, fejezetdísszel, betűtípussal; Nicholas Frankel bevezető tanulmánya mellett alapos ismertetőt kapott a jelen szövegkiadás is. Az olvasmányélmény egy régi, kedves zenénk jól eltalált remixéhez fogható.

Fordította: Dunajcsik Mátyás. 2014, Helikon, 320 oldal.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.