Deutsch Tamás is részt vesz a tévévitán

  • narancs.hu
  • 2024. május 11.

Belpol

A Fidesz sajtóosztálya jelezte, hogy a listavezető elmegy az MTV-be.

Magyar Péter, Dobrev Klára és Donáth Anna után már biztos, hogy Deutsch Tamás is ott lesz a köztévé által szervezett EP vitán – írja a nyugat.hu.

A köztelevízióban lefolytatandó vitáról több napja vitatkoznak az érintettek. Magyar Péter a május 9-i miskolci gyűlésén jelentette be, hogy ha 10 napon belül nem kapnak időpontot az MTVA-tól a vitára, akkor a Kunigunda utcai székház elé vonulnak. Erre a televízió közleményben magyarázta el neki, hogy nem engednek a zsarolásnak, és határozottan úgy tűnt, hogy nem lesz semmiféle vita a közmédiában. Majd a DK érdeklődésére a hírhamisítási botránya miatt felbuktatott MTVA-vezető, Papp Dániel válaszolta azt, hogy már elkezdték a vita szervezését.

Magyar Péter Facebook-oldalán úgy fogalmazott, "örülök, hogy kiálltunk magunkért és, hogy milliókkal a hátunk mögött elértük, hogy egy évtized után a Fidesz propaganda zászlóshajója, a “köz”televízió nem tudja megakadályozni, hogy élő választási vitaműsort rendezzenek."

Donáth Anna közösségi oldalán azt írta, "megrendült a rendszer. A köztelevízió vitát szervez a pártok listavezetőinek részvételével. Az arrogáns hazugsággyár egy pillanatra úgy működik, ahogy működnie kellene. Egy pár órás vita, egy pár óra igazság nem fogja semmissé tenni a hosszú évek óta folyó agymosást és propagandát, de jelképes, szimbolikus ereje van. Azt jelzi, hogy a Fidesz legyőzhető, a rendszer leváltható."

Hozzátette, "én ott leszek a vitán, ahogy ott leszek azokon is, amit az ATV és a Partizán szervez. Remélem, hogy Deutsch Tamás sem keres majd kifogást, és számot ad a saját becsapott szavazóinak és a kifosztott magyar társadalomnak, hogy mit tettek az elmúlt években."

Dobrev Klára már pénteken jelezte, ő biztosan ott lesz az MTVA által szervezett vitán is.

Most pedig kiderült, Deutsch is ott lesz. „Lehet jönni diktafonnal, nadrágszíjjal” – üzente az RTL Híradónak a Fidesz sajtóosztálya arra a kérdésre, hogy vajon Deutsch Tamás EP-listavezető is részt vesz-e az állami televízióban ritka politikai vitán.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.