Meghalt Ficsku Pál

  • narancs.hu
  • 2024. március 15.

Sorköz

Az író 57 éves volt.

Március 15-ére virradóra meghalt Ficsku Pál író, könyvkiadó, szerkesztő – tette közzé a Litera.hu Száraz Miklós Györgyre, Ficsku Pál barátjára hivatkozva.

Az 57 éves korában elhunyt író eredeti neve Gyulai Csaba, Debrecenben született 1967-ben. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen kezdte és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán fejezte be felsőfokú tanulmányait. Öt önálló kötete: A videodisznók esete és más történetek (1995), Élni három nővel (1997), Matatás a végeken (1999), Szakbarbárok (2001), Gyerekgyár (2006).

Írt filmforgatókönyvet, az Új Holnap főszerkesztőjeként, a Nyugat című tévéműsor szerkesztőjeként, egyetemi óraadóként is emlékeznek rá.

A Litera idézi, amit az Irodalmi Jelen oldalán mondott magáról: 

„Önéletrajzaimat egy Hervay Gizella-sorral szoktam kezdeni: »én térképen tanultam járni«, utalva ezzel arra, hogy 35 éves korom ellenére jelenleg a 21. lakásban élek. Amúgy 1967-ben születtem Debrecenben Gyulai Csaba néven a Homok u. 39 alatt, ami arról híres, hogy húsz méterre van tőle a Makk Tizes nevű kocsma, talán innen ered a kocsmák iránti vonzódásom. 1990-ben a pécsi István borozóban kaptam a Ficsku Pál nevet, amely nyelvészetileg a Pu Fi és a Pu Fi Csku nevekből vezethető le. Évekig büfékocsikban éltem – lásd Hervay. Ritkán írok.” 

A Magyar Narancsnak is írt:

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.