Mit keresett Jonathan Franzen egy sztriptízbárban?

Sorköz

Ez is kiderül a vele készült exkluzív interjúnkból!

Jonathan Franzen újabb esszékötettel örvendeztette meg híveit - A világ végének vége változatos témákat ölel fel, oldalain a klímaváltozás jól megfér Edith Wharton előnytelen megjelenésével. A szerzővel, aki épp utolsó – vagy utolsó három – regényén dolgozik, telefonon beszélgettünk. Köves Gábor interjúja a friss Narancsban olvasható. Ízelítő:

false

 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Magyar Narancs: Az Egy barátság című esszéjének főszereplője egy önnel egyidős írókolléga, akire nagyon is felnézett a pályája elején, aztán ön világhírű író lett, Bill Vollmant meg alig ismeri valaki. Mint írja, Bill biztosan sokkal vagányabbul oldotta volna meg a sztriptízbáros cikket, az anyaggyűjtés nála nem állt volna meg a sztriptízbárok lelkiismeretes végiglátogatásánál.

Jonathan Franzen: Bill biztosan remek anyagot írt volna, efelől semmi kétség. Talán ha ma visszamennék, jobb cikket hoznék össze én is. Velem ellentétben Bill egy hardcore kalandor, nem fél vásárra vinni a bőrét. És sokszor le is fekszik azokkal, akikről ír. A cikk megkívánta volna, hogy legalább egy sztriptíztáncossal megismerkedjek, ehelyett annyi tellett tőlem, hogy néhány helybeli művésszel felkerestem egy sztriptízbárt. Elég jó író vagyok, de ebből nem nagyon tudtam mit kihozni, le sem hozták a cikket. De amikor elkerültem a The New Yorkerhez, Henry, aki a szerkesztőm lett, elkérte a szöveget. Olvasta a könyveimet, tudta, hogy tudok írni, de látni akarta, mire jutottam újság­íróként. Ő volt az utolsó, aki valaha is olvasta a sztriptízbáros anyagot, de soha egy szó említést nem tett róla. Persze én tudtam, hogy csapnivaló írás.

MN: Hajdani íróbarátja, az esszé főszereplője egy lőtérre is elcipelte. Valószínűleg nem az a kép él az olvasóiban, hogy Jonathan Franzen a lőfegyverek nagy barátja lenne, de az írásból az jön le, kifejezetten élvezte a kezébe kerülő fegyvereket; az .50-es kaliberű Desert Eagle-t éppúgy, mint a félautomata Tec-9-est.

JF: Fegyverekkel nőttem fel, apám tartott otthon lőfegyvereket. Évente kétszer fogtuk a .22-es kaliberű puskát, és kilátogattunk egy szeméttelepre, ahol órákon át felállított konzervdobozokra és üvegekre lövöldöztünk. Apám fontosnak tartotta, hogy a fiai megtanulják, hogyan bánjanak a fegyverekkel.

A friss Magyar Narancs már kapható az újságárusoknál vagy előfizethet rá itt.

Magyar Narancs

A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.