Moldova György neve 89 állambiztonsági dossziéban szerepel, 41 ügynök jelentett róla

  • narancs.hu
  • 2022. június 13.

Sorköz

Moldova György a rendszerváltás után szembesült azzal, hogy megfigyelték, majd mindebből Bolygató címmel írt történetet.

"Bolygató" fedőnéven tartotta nyilván a Kádár-kori állambiztonság a nemrég elhunyt Moldova György írótidézi fel mindezt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának Facebook posztjából. 1975-től kezdve tartották megfigyelés alatt Moldovát a szervek, összesen 89 dossziéban fordul elő a neve, és a rendszer összeomlásáig 41 különböző ügynök jelentett róla.

A levéltár által közölt dokumentumból kiderül, hogy az állambiztonság értékelése szerint Moldova a "szerzői esteken tanúsított magatartásával, kétértelmű politikai tartalmú megnyilvánulásaival hallgatóságának a társadalmi rendszerünkről alkotott véleményét negatív irányba befolyásolja. Tevékenysége a fellazítási politikához kapcsolódik." Mindez azért is figyelemreméltó, mert az író nem számított a rendszer ellenségének, sőt...

Moldova György a rendszerváltás után szembesült azzal, hogy megfigyelték, kikérte a levéltártól az erről szóló dokumentumokat, beszélt olyan emberrel, akinek jelentettek róla, és olyanokkal is, akik jelentettek, majd mindebből könyvet is írt Bolygató címen.

(Facebook/Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A tudatlanság hatalma

  • - turcsányi -

A Leidseplein (Leiden tér) Amszterdam kitüntetett helye, valaha ide futott be a leideni út, ma turisták éjjel-nappali gyülekezőhelye, fények és nyüzsgés, a létező világok legjobbika, kábé száz méterre innen lőtték fejbe 2021 nyarán Peter R. de Vriest, az ország egyik vezető bűnügyi újságíróját, aki épp egy híres maffiaper koronatanújának volt a tanácsadója.