magyarnarancs.hu: Jogi és tanári, valamint művelődésszervező diplomája van, később pedig utazóblogot indított. Mintha kacskaringós úton jutott volna el a regényírásig.
Bagó Tünde: Valóban úgy tűnhet, hogy kerülővel jutottam el az íráshoz, de én úgy érzem, visszaérkeztem. Tizenkét évvel ezelőtt, amikor Németországba költöztünk a férjemmel, még csak tanultam a nyelvet, igyekeztem megismerni az itteni kultúrát, a társadalmat, a környezetet, és miközben felfedeztem a környéket, egyre több ihletem volt a blogolásra. De ezzel egyidőben a szépirodalom is közel került hozzám, először csak, ahogy mondani szokták, a fióknak írtam. Ezen a területen, Baden-Württembergben, Dél-Németországban, inspirálóan sok történet vett körbe, részben személyes elmondások alapján, részben a kutatásaimnak köszönhetően. De nem mindig találtam a helyüket a blogon vagy a különböző lapoknak küldött utazási cikkekben. Pedig mint korábbi történelemtanárt, elvarázsoltak, meghatottak ezek a történetek, és olyan következtetésekre vittek, amikre amúgy nem gondoltam volna. Gyűjtögettem őket, hátha egyszer novella vagy regény lesz belőlük. Gyerekként is szorgalmas olvasó voltam, mindig szerettem volna írni, már a főiskolán újságírással foglalkoztam, később helyi lapot vezettem. Csak Németországban jöttem rá, mennyire hiányzik, hogy a fontos történeteket szépirodalmi vagy dokumentarista formában megírjam.
magyarnarancs.hu: Az Ella háborúja is ott, Singenben játszódik. Ezek a történetek többé-kevésbé valósak?
BT:
Azt mondanám, hogy a valóság mozaikjait tartalmazza, de a főszereplő története a fantázia szüleménye: azt szerettem volna megmutatni vele, hogy milyen lehetőségek vannak egy diktatórikus rendszerben, amelyben nem akarunk részt venni.
A mellékszereplők történetei között vannak igazak: többek között a kisvárosi papé, aki embereket segít át a svájci határon; ő nem a saját nevén szerepel, de az utószóban leírom, hogy August Ruf tisztelendő ihlette az alakját. Sokat köszönhetek egy idős professzornak, aki számos anekdotát elmesélt arról, hogyan működött a kórház ebben a csendes hátországi városkában, és hogyan éltek akkoriban a városiak.
magyarnarancs.hu: Ahogy említette, a regény fő kérdése, mit tegyünk abban a történelmi helyzetben, amikor a gonosz önkényuralom nem hagy egérutat. Tulajdonképpen ez Ella belső háborúja, amire a cím is utal.
BT: Számos leírás ismert olyan pszichiáterek tollából, akik művészettel, kultúrával foglalkozó nőkkel találkoztak a praxisukban a harmincas években. A közelgő vész és a diktatórikus rendszerek komoly pszichés reakciókat váltottak ki belőlük: bezárkóztak, sokan hisztérikusak vagy akár öngyilkosok lettek. Nem mindenkiből lesz hős vagy kollaboráns egy ilyen korszakban, sokan lebénulnak, tehetetlenséget éreznek, mert azt látják, hogy a szabadságuk tere egyre zsugorodik. Azt gondolom, most, lassan száz év elteltével sem tanultunk a történelemből, pedig nagyon kellene. Magam is szembesültem azzal, amivel a regénybeli Lukas, a főhős férje: sikeres lehetek, ha feladom az elveimet, de tudom, hogy az én utam nem ez.
magyarnarancs.hu: A regénybeli Ella nem mindig szimpatikus, sokszor kifejezetten önzőnek tűnik. Szándékosan formálta így?
BT: Szerettem volna ezzel is kibillenteni az olvasót, hadd gondolkodjon azon, ő mit csinálna másképp egy ilyen élethelyzetben. Lehet, hogy bevallja, hogy ő is így reagálna, de el is szörnyülködhet a viselkedésén. Reméltem, hogy Ella, aki időnként önző, görbe tükör lesz az olvasónak.
magyarnarancs.hu: Ma is ott élnek, a Boden-tó mellett?
BT: Már nem Singenben, de még mindig Dél-Németországban. A munkám is ide köt, nem csak az útikönyv kapcsán, amit a Boden-tóról írtam. Idegenvezetést és túratervezést is vállalok a környéken, amelynek minden szegletét bejártuk már. Szinte minden nap elmentem Hohentwiel vára mellett, amit elhagyva hamar a svájci határon találhatjuk magunkat: a girbegurba határmenti ösvényeket ma persze nem őrzi senki, nem úgy, mint a világháború idején. Ez a vidék ihlette az Ella háborúja egyik történetszálát.
magyarnarancs.hu: A regény a helyi emlékezet egyik szépirodalmi feldolgozása is lehetne, csak hát magyarul jelent meg. Várható német fordítás?
BT: Sokan győzködtek róla, főként a külföldön élő magyarok, hogy érdemes lenne kiadni németül is. Itt a második világháború és a nácizmus igencsak kibeszélt téma, számos kutatási anyag, könyv, film megjelent róla, de olyanból, ami a hátország mindennapjait megmutatja, valóban kevés született. Ezért azt hiszem, tényleg érdemes lenne nekilátni a német fordításnak.
magyarnarancs.hu: A magyar irodalmi életet gyakran éri a belterjesség vádja. Ehhez képest milyen magyar írónak lenni, aki Németországban él?
BT: Nem éreztem hátrányt, mint publikáló író, hiszen lehetőséget kaptam több irodalmi folyóiratban is. Novelláimat ismeretlenül, még a regényem kiadása előtt is megjelentették. A személyes jelenlét az irodalmi életben valóban hiányzik, például szívesen elmentem volna a Könyvfesztiválra, de nem volt rá lehetőségem. A 21. Század Kiadónak ellenben nagyon hálás vagyok, amiért sok terhet levesz a vállamról a regény terjesztése és az olvasókkal való kapcsolattartás tekintetében.
De nemcsak mint regényírónak, hanem egyszerű emberként is hiányzik, hogy részt vegyek a magyar kultúrában.
Amikor hazamegyünk, általában a színháztól a múzeumokig mindent bejárunk, amit csak az időnk enged, itt pedig könyvekkel, folyóiratokkal és gyakran színházak online közvetítésével csillapítom az éhségemet.
magyarnarancs.hu: Miért költöztek el tizenkét éve?
BT: Az akkoriban még csak alakuló politikai helyzet sem volt szimpatikus, de gazdasági okai is voltak, amiért a kivándorlás mellett döntöttünk. A férjemnek orvosként jóval több lehetősége adódott Németországban, mint Magyarországon. Ő már korábban győzködött, én később határoztam el magam. Bizonyos szempontból nem bánom, hogy így döntöttünk, hiszen azelőtt sokkal korlátozottabb lehetőségeink voltak: egyetemistaként, főiskolásként nem adatott meg, hogy lássuk a világot, nem voltak ösztöndíjaink. Itt pedig egy olyan nyitott és szellemileg szabad világgal találkoztunk, ami mindig is hiányzott.
magyarnarancs.hu: A regénybeli Ellának is orvos férje van, és bár nem elegáns ebből messzemenő következtetéseket levonni, azért megkérdezem: a személyes dilemmáit is megfogalmazta a könyvben?
BT: Ezt kár lenne tagadni. Szerettem volna megmutatni, hogy a 20. századi történelemnek olyan tanulságai vannak, amiket nem szabad elfelejteni, hiszen ellenkező esetben elkerülhetetlenül belelépünk a régi csapdákba. Ezek a dilemmák engem éveken keresztül foglalkoztattak, és nagyon örültem, hogy meg tudtam őket írni az Ella háborújában. Főként azt, hogy van-e kivezető út a diktatúrából.
magyarnarancs.hu: Úgy tudom, máris dolgozik egy következő regényen. Mit szabad tudni róla?
BT: Az Ella háborújához hasonlóan ez is Dél-Németországban játszódik majd, a világháború és a kilencvenes évek között. Egy svájci várossal összenőtt német város, Konstanz lesz a helyszín, ahol a múlthoz és az épületekhez fűződő kapcsolatunk, kulturális kötődéseink kerülnek a középpontba egy csapat kamasz és egy idős férfi városmentő akcióján keresztül. Az első könyvemből két szereplő itt is visszatér. Nem folytatás lesz, de összekapcsolja a műveket a környék, ahol játszódnak.
