Robbie Williams a város közepén, húsz év múlva

  • narancs.hu
  • 2023. március 19.

Sorköz

Pár napja Budapesten lépett fel Robbie Williams. Ásatás című sorozatunkban idézzük hát fel, mit írt húsz évvel ezelőtti koncertjéről Marton László Távolodó.

Kedves Olvasónk!

A Sorköz Ásatás sorozatában a Narancs régi, irodalmi tárgyú cikkeinek – recenzióinak, interjúinak, semmiségeinek – legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából. Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!

Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 2003. november 6-i számában jelent meg. 

Szombat esti láz, szétkapkodott jegyek: hétfőn este Robbie Williams a Budapest Sportarénában fogott kinn is, benn is egeret...

„Hát te?” – álmélkodott, akivel csak összefutottam, mintha maga volna a merő irracionalitás, hogy „rajtakaphattak” Robbie Williamsen. Na jó, lássuk be, kicsit magam is zavarba jöttem. „Izé, én most csak dolgozom”, szerettem volna tisztázni magam, csak hát ez nagyon rossz szöveg, miközben kint rekedtek jó pár ezren, akik életüket és vérüket... Úgyhogy inkább megpróbáltam olyan képet vágni, mintha megveszekedett Robbie-fan volnék, már-már majdnem vettem huszonnégyezerért egy mackófelsőt, amibe belehímezték a nevét.

Utoljára májusban jártam a Budapest Sportarénában, és akkor is halál kínosan éreztem magam; akkor történetesen a tényleg rendkívüli Paul McCartney lépett fel, ellenben több szektor is üresen maradt. Robbie persze más, ő most olyan trendi csávó, pillanatok alatt szétkapkodták a jegyeket, és szombat esti lázban égett már a hétfő délután is. Átható dizsilégkör uralkodott, de tényleg, komolyan, sok-sok potenciális Való Világ-lakóval, és mindenkinek Robbie kellett, odáig lehettek az extrém sportokért.

Közben aztán bevégezte az előzenekar. Egy feka csaj iparkodott rávenni, hogy ha már így alakult, lazítsak egy kicsit; innen is köszönöm a jó szándékát, meg különben is: olyan volt a hangja, mint a Tina Turneré.

Aztán sikítani kellett, mert a kivetítőn megjelent egy RW-monogram, az egyik oldalán „Love”, a másikon „Hate” felirattal. Megadták a módját, már a legelején.

Nem tudom, tetszenek-e emlékezni egy Take That nevű fiúzenekarra, úgy tíz évvel ezelőttileg. Nem számít, ha nem tetszenek, én sem emlékszem, lényegében nem is maradt utánuk semmi emlékezetes. No bármiképp is, Robbie abból a társaságból szakadt ki 1995-ben, lévén messze jobb volt a figurája, ráadásul egy fiúzenekarhoz képest túl sokat narkózott meg piált. Az első önálló lépései ezzel együtt meglehetősen bizonytalannak tűntek: az Oasis körül legyeskedett és George Michaelt dolgozott fel, bár az is igaz, hogy a piacot telibe trafálta már az első albumával. Sokan arra a Life Thru a Lensre esküsznek azóta is, mindenesetre kijött még öt, legújabban a Live at Knebworth, és (konszenzusos alapon) csak a tavalyi Escapologyról lehetett valóban roszszat olvasni. De ami fontosabb: Robbie-ból egy csapásra szupersztár kerekedett. Imádják a csajok, odáig volt a sajtó, hogy most neki éppen Mel C, Kylie Minogue, aztán Nicole Kidman, de Robbie amúgy is figyelt rá, hogy mindvégig terítéken legyen: a MIDEM-en arra ösztökélte híveit, hogy bátran kalózkodjanak a lemezeivel, másutt megpendítette, hogy James Bond gyanánt kipróbálhatná magát Pierce Brosnan helyén, a Forma-1-en meg Schumachernek szólt be, hogy reszkethet, mert jövőre valagba fogja rúgni Jenson Button. Mindez persze csak a bulvár, bár a MIDEM-es hírnek egy "mélyebb" olvasata is van: Robbie az a fajta popsztár, aki egyszerre képes „kinn is, benn is” egeret fogni, vagy azért, mert tényleg, vagy azért, mert baromi jól bánik ezzel a szereppel. Ha feldobom, deviáns hérosz, ha leesik, egy rakás olajozott fogaskerék a gépezetben.

 
Robbie Williams a Magyar Narancs címlapján

Volt, megjegyzem, efféle gesztusa itt, az arénában is. Arra a spontán strófára gondolok, amit előttünk farigcsált: „nagyon tetszik Budapest, most vagyok itt először, sokkal jobban tetszik, mint Milánó, ahol már annyiszor voltam, mindjárt megkérdezem a menedzseremtől, hogy lehet ez így.” És kérdezte is, rögtön, egy fénycsóva pedig máris kiemelte azt a derék úriembert, aki zavartan-kedélyesen nevetgélt - vagy azért, mert tényleg, vagy azért, mert ő is profin alakított. Rock ’n’ roll-svindli, mondhatni. Hát nem tudom.

Az viszont biztos: Robbie szembetűnő könnyedséggel sertepertél a színpadon.

Ráadásul kimondottan sármos pasas benyomását tudja kelteni, értem én a csajokat, még azt is, aki belemarkolt a fenekébe, ha már megtáncoltatta a színpadon. Robbie persze nem szexista, (a közönségből) hamarjában magához emelt egy "meggyőző" alkatú srácot is, és kinevezte „speciális testőrének” - kár, hogy épp az Én és a majmom című szám következett. De bizonyára következhetett volna más is, mondjuk a She’s The One, a Kids, a Feel, a Rock DJ vagy az Angel, lényegében olyan mindegy, Robbie-nak igazán kiegyensúlyozott az életműve. Hogy is mondjam: egyenletesen nem túl érdekes. Persze nem akarnám én megbántani ezzel. A Budapest Sport-arénában végül is kimondottan szép színpadképet kalapáltak a nem túl érdekes - és mélyen a hetvenes évekbe tokosodó - dalaihoz, komoly létszámú és mindenféle megbízható hangszerrel ellátott zenekar állt a rendelkezésére, Robbie hangja tulajdonképpen rendben van, a közönség az ujjára tekerve, még Frank Sinatrának is elmegy; szóval be kell látnom, de igazán, Robbie-nak egyedül az a kis szépséghiba róható fel, hogy eddig még nem sikerült maradandó dalt alkotnia. Na bumm... A „maradandó” mostanában nem is trendi ebben a műfajban.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.