A debreceni önkormányzat megveszi az NB I-ből kiesett Lokit

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. július 1.

Sport

Eddig kisebbségi tulajdonosok voltak a DVSC-ben.

A debreceni önkormányzat, a DVSC kisebbségi tulajdonosa, megvásárolja a többségi tulajdonos, Szima Gábor és családja részvénycsomagját, így csaknem 100 százalékos tulajdonosként működteti a jövőben az NB I-ből kiesett Lokit - jelentette be Debrecen fideszes polgármestere szerdán a Nagyerdei Stadionban.

Papp László közölte: csütörtökön sürgősséggel terjeszti a városi közgyűlés elé az új igazgatóság tagjait, majd pénteken előterjesztik javaslataikat a DVSC közgyűlésének.

Az új vezetésnek nem lesz tagja Szima Gábor eddigi klubelnök, akivel nem volt felhőtlen a viszonya a kisebbségi tulajdonos önkormányzatnak - jelezte.

Papp László azt mondta, a stabil, biztonságos anyagi háttér megteremtése a cél a DVSC-nél; elvárják, hogy a csapat a következő idényben bajnoki címet szerezzen, és visszakerüljön az NB I-be.

Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője is arról beszélt, hogy lezárult egy korszak, most az összefogásnak jött el az ideje, ilyenkor "nem kérdés, hogy az egyesület mögé kell állni", és mindent megtenni azért, hogy a Loki visszakerüljön az NB I-be.

A sport a magyar kultúra része, a Loki a debreceni identitás része - mondta a politikus. Hozzátette: a Szima Gábor vezetésével eltelt sikeres 19 év után most másik korszak kezdődik új szervezeti-működési renddel, és nem lehet más a cél, mint minél gyorsabban visszakerülni az élvonalba.

A hétszeres bajnok, hatszoros kupagyőztes DVSC 1993 óta folyamatosan az első osztály tagja volt, az OTP Bank Liga múlt szombaton befejeződött szezonjában azonban csak a 11. helyen zárt, és ezzel búcsúzott.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.