Az MTVA azonnali hatállyal felmondott Szujó Zoltánnak szerződésszegés miatt

  • narancs.hu
  • 2019. május 11.

Sport

A Forma-1-es műsorokat közvetítő kommentátor szakmai hiányosságokról beszél.

Szerződésszegés miatt azonnali hatállyal felmond az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Szujó Zoltánnak – írja az MTI.

Az MTVA közleménye szerint a sportriporter-kommentátor súlyosan megszegte a szerződésében vállaltakat, ezért a közmédia úgy döntött, hogy kényszerűségből felbontja a műsorvezető cégével kötött kontraktust.

A történtek miatt az MTVA a jövőben nem Szujó Zoltánnal képzeli el a Formula-1-es műsorok közvetítését. A közmédia sok sikert kíván a műsorvezetőnek a szakmai és a magánéletében – áll a közleményben.

Szujó később az Index megkeresésére elmondta: nem politikai okok állnak a felmondás mögött, mint mondja, „emberi és szakmai okok vezettek az M4 Sporttól való távozásomhoz”.

Az utolsó csepp a pohárban egy hanghiba volt, de a sportriporter úgy látja, az elmúlt három évben folyamatosan épült le szakmailag a műsor. Azt állítja, az utóbbi időben leépítették az F1-közvetítés mögött dolgozó háttérstábot, kiváló szerkesztőket küldtek el, akiket fiatal, rutintalan kollégákkal próbáltak helyettesíteni.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.