Bajnokok Ligája-döntõ: Porto Campeoes Europeus!

  • Fecser Péter
  • 2004. június 3.

Sport

Az UEFA döntése, hogy az idei BL-döntõt Gelsenkirchenben rendezi, az igazi futballturisták számára tökéletes döntés volt, hiszen kizárólag csak a meccsre kellett koncentrálni. A város legkevésbé sem tartozik az utazási irodák hagyományos célpontjai közé. Nem lehet olyan vastag egy Németországról szóló útikönyv, hogy említse. Jellemzõ, hogy a fináléra megjelentetett hivatalos kiadvány a környék három nevezetessége között - két esseni látnivaló mellett - egy duisburgi ipari parkot ajánl figyelmünkbe.

A legkedveltebb képeslaptéma szintén ipari létesítmény, a hammi Mammuth Building.

A német gazdasággal való ismerkedési lehetõségekkel nem élünk, az elõzõ estét és a döntõ napját Kölnben töltjük. Szállásadónkkal, egy magyar származású közgazdásszal egy kicsit szomorkodunk az 1. FC Köln kiesésén, s visszaidézzük a régi szép idõket. Ez számára Toni Schumachert, Littbarskit és Klaus Allofsot jelenti, számunkra azt, amikor a kölni védõk négykézláb mászva követték Törõcsik cseleit egy UEFA Kupa-meccsen. Az utóbbira persze csak mi emlékezünk, s így hamar a Bajnokok Ligájára terelõdik a figyelem: feltûnnek a portugál és francia drukkerek. Kevesebben a dóm környékén, többen a boltokban, még többen a vendéglátó-ipari objektumokban.

Gelsenkirchen felé

tartva folyamatosan zöldövezetben utazunk, parkok, erdõk között. Az AufSchalke Arena ugyancsak egy hatalmas park közepén található, kifejezetten kellemes környezetben. Egy tábla a Schalke-múzeumra hívja fel figyelmünket. A stadion a Schalke 04 otthona, az egyik legnémetebb s ennek megfelelõen az egyik legnépszerûbb csapaté. Még ma is beleborzongunk, ha az 1997-ben UEFA Kupa-gyõztes csapatra gondolunk. Totális antifutball, Eigenrauch, Martin Max, Mölder, Thon, De Kock stb. Elég azt megemlíteni, hogy a két cseh - Latal, az elöl praktikus, hátul divatos, sportos, egyenes Bundesliga-frizurájával (csehül: futbalerka) és Nemec ennek fodrokkal vadított változatával - még a csapat jobb képû tagjának volt mondható.

A múzeumot inkább kihagyjuk, s a gyülekezõ Porto-szurkolókhoz csatlakozunk.

A hivatalos szponzori sátrak és büfék mellett a portugálok maguk gondoskodnak szórakoztatásukról. Saját sátraikban halat és húst sütnek, bort mérnek baráti áron, rögtönzött koncertekkel és a rigmusok begyakorlásával melegítenek. A légkör lenyûgözõ s roppant barátságos. Itt is feltûnnek monacói szurkolók, s bár - ahogy a tréfás mondás tartja - barátságok nem köttetnek, a két szurkolótábor békében, nyugodtan sétálgat, sörözget egymás mellett. A focimeccs Magyarországon kívül mindenhol családi szórakozás, felhõtlen élmény. Agresszivitásnak, feszültségnek nincs nyoma.

Rossz elõjel a Monaco számára, hogy a két tábor között rendezett elektromos rolleres futballmérkõzést a fiatalabb, lendületesebb portóiak nyerik a kissé túlsúlyos, idõsebb és láthatóan kapatosabb francia ultrák ellen.

Majdnem mindenkin a csapat meze, szinte az összes játékos neve feltûnik valakinek a hátán. A portugáloknál igen népszerû a 04-es, Gelsenkirchen nevû balhátvéd, belõle van a legtöbb.

Rendõrt nem látunk,

rendezõket se nagyon, rájuk itt nincs szükség. Egy kapun át kis híján a pályára is besétálunk, egy idõs úr mosolyogva jelzi, hogy alighanem eltévedtünk, ne erre menjünk.

Az Arena káprázatos. Az egyik, ha nem a legmodernebb stadion ma Európában. A legfontosabb a több kilométer hosszú sörvezeték, amely révén a felépítmény bármely szegletében biztosított a sörellátás. Nekünk az is tetszik, hogy ha vége a mérkõzésnek, a gyepet kitolják a parkolóba levegõzni. Minden helyrõl tökéletesen lehet látni, ahol mégsem, ott kis tévékészülék segít a szurkernek.

A belépõjegy egy bankkártya, melyet a pénztáraknál lehet feltölteni, s a büfékben is vele kell fizetni, készpénzt nem fogadnak el sehol. Ezzel a trükkel már más nyugat-európai stadionokban is találkoztunk. A lényege az, hogy a feltöltés mennyisége elõre meghatározott, s az árak úgy vannak kalkulálva, hogy bármit vásárol a fogyasztó polgár, mindig marad a kártyán pénz. Kivéve talán, ha vennénk 25 csomag csokoládét és 8 diétás kólát. Nem veszünk, így mi is bukunk egy-két eurót.

Jegyünk közvetlenül a két kispad és a játékoskijáró fölé szól, váratlanul jó helyre. Elõttünk történik késõbb a kupa átadása is, kicsit sajnáljuk a túloldali VIP-páholyba szorult hercegi családot és Michael Schumachert, akik a kivetítõn keresztül lelkesítik a szurkolókat. Gerard Houllier és barátai is felénk veszik az irányt, de hiába, jegyük nem ide szól, udvariasan feljebb küldik õket.

Kb. egyszerre érkezünk a csapatokkal, a játékosok egybõl a pálya felé veszik útjukat egy kis gyepellenõrzésre. A két edzõ lelkesen üdvözli egymást, a játékosok talán ha biccentenek egymás felé, nincs nagy barátkozás. Az egyenöltözetek roppant elegánsak, egy-két fiatal monacói játékos fehér sportcipõvel, a többség napszemüveggel próbál változtatni az öltöny egyhangúságán, de hiába, nekünk a Porto formaruhája és sötétbarna mokaszinja tetszik jobban. A portugálok megfontoltabbak, nekik nem ez az elsõ nemzetközi kupadöntõjük. A franciák gyermeki lelkesedéssel fotózzák egymást, s küldik haza a pálya közepérõl az MMS-eket. Evra kezében egy palm top, jegyzeteli a legfrissebb élményeket.

Elõttünk a düsseldorfi amerikaifutball-csapat táncoslányai készülnek a bevetésre, ez némileg könnyíti a várakozást. A kifestett légtornászok is megjönnek, nagyon fáznak.

Közben lassan a nézõk is beszivárognak. A portóiak vannak többen, nem meglepõ. A Monaco hazai bajnoki meccseit pár ezer nézõ elõtt játssza, idegenbe csak egy szûk mag szokta elkísérni õket. Egy ilyen igazi drukkerrel - Ludónak nevezi magát - váltunk pár szót. Maga is meglepõdött, hogy a BL- döntõbe jutással hirtelen mennyire megnõtt a csapat híveinek száma. ' nagyon örül ennek, úgy látszik, az ún. divatszurkoló-jelenség csak nálunk probléma.

Végül a monacói szektorok is megtelnek. Felvetésünkre, hogy esetleg a világ minden részére szétszóródott monacóiak gyûltek ma itt össze, határozott nem a válasz. Aki Monte-Carlóba születik, az onnan soha nem megy el.

A különbség érezhetõ a két tábor között. A portói induló alatt szinte felrobban az aréna, a monacóiak - bár a piros és fehér zászlóikat nagy lelkesedéssel lengetik - csak most ismerkednek a sajátjuk szövegével.

Rudi Assauer, a Schalke elnöke sétál el elõttünk, személyesen ellenõrzi, rendben mennek-e a dolgok. Minden rendezõt külön üd-vözöl, megjelenése - a szokásos szivarral, fuxokkal - kifejezetten arisztokratikus. Úgy néz ki, mint egy kokainbáró.

A meccs kezdéséig sem tudjuk eldönteni, kinek drukkoljunk.

A választás nehéz, ugyanis mindkét csapat a szívünkhöz közel álló látványos latint futballt játssza, s egyikük sem tartozik azok közé a nagyon gazdag óriásklubok közé, melyekkel kapcsolatban ellenérzéseink vannak.

Ha nem is pont ugyanilyen, de hasonló dilemmában volt részük az 1998-as futballvébén Párizsban a Nigéria-Dánia mérkõzésen elõttünk ülõ hardcore Fradi-szurkolóknak. Számukra a nagy kérdés az volt, szurkoljanak-e Nigériának. A színük zöld-fehér, a becenevük zöld sasok, de mégiscsak afrikaiak. A probléma áthidalhatatlannak tûnt, de szerencsére a kreatív ferencvárosi drukker a legnehezebb helyzetben is feltalálja magát. Ennek következtében mind a nigériai, mind a dán himnusz alatt zúgott a mocskos Újpest. Ez onnan jut eszünkbe, hogy az elõttünk ülõ német szurkoló valószínûleg valamelyest hasonló indíttatásból a döntõre egy zöld-sárga "scheisse Wolfsburg" hímzésû sálat tartott érdemesnek folyamatos lengetésre. A sál még arra is választ adott, a tulajdonosa miért nem szereti a Wolfsburgot. Keine Tradition, keine Fans.

A bevezetõ mûsor kicsit hosszú, bár az egymás felé õrült tempóban rohangáló atléták egyikének hasra esése okoz egy kis vidámságot.

Megkezdõdik: a mérkõzés és az este hátralevõ része a pályán, a kispadon és a lelátón portugál örömünnep (3-0).

Az ünneplés

forgatókönyve a szokásos. Papír-esõ, tûzijáték, "We are the champions", össznépi hajlongás, csúszkálás, éneklés, körbeszaladnak a kupával kétszer-háromszor. A monacóiak sem mennek el, végignézik a díjátadást, megünneplik csapatukat.

A portóiak még kidobják szurkolóiknak a gyorsan rájuk adott ünnepi pólót. Egy mez mellettünk, egy németnél landol, aki érzi, hogy nem neki szánták, rögtön odaadja egy örömittas portugál fanatikusnak. Vitor Baia reklámpólóját ugyanez a portói kaparintja meg, s rögtön odaadja a németnek: a légkör nem magyar szurkolóknak való.

Autónkat a portói buszok között közelítjük meg, ahol kisebbfajta utcabál áll, kicsit irigyeljük õket. Majdnem mindenkin PORTO CAMPEOES EUROPEUS póló, a trikógyártók optimizmusa kamatozott.

Állítólag a gépet nem is nagyon akarják átállítani, két hét múlva Eb, reményeik szerint csak a PORTO feliratot kell PORTUGAL-ra módosítani.

Fecser Péter

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.