Csányi Sándor a szurkolóknak: Vegyék figyelembe, hogy nemcsak a válogatott, hanem ők is az országot képviselik

  • narancs.hu
  • 2024. június 11.

Sport

Az MLSZ elnöke apró kérést fogalmazott meg az Európa-bajnokság előtt, Szijjártó Péter pedig kiemelt konzuli segítséget ígért.

„Ahogy az lenni szokott minden alkalommal, amikor nagy létszámú magyar állampolgár tartózkodik egy helyen külföldön, például sporteseményeken, akkor a külügyminisztérium nagy létszámú konzuli jelenléttel van jelen ezeken a helyszíneken” – jelentette be Facebook-oldalán Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy Kölnben és két körben Stuttgartban is ott lesz ez kiemelt létszám, hiszen itt fogja játszani a foci-Eb csoportmeccseit a magyar válogatott. „Mindkét város repülőterein, illetve vasútállomásain, a szurkolói zónákban, a stadionokon kívül és a stadionokon belül is ott lesznek a kollégáink. Minden egyes mérkőzésre mi is kiállítjuk a konzuli tizenegyünket.”

A külügyminisztérium még három forródrótot is felállított, amiket baj esetén hívhatnak a Németország tartózkodó szurkolók.

Magyarországról három meccsre összesen körülbelül 40 ezer szurkoló érkezik. A Magyar Labdarúgó Szövetség minden segítséget megad” – üzente Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, majd arra kérte a magyar drukkereket, hogy vegyék figyelembe, hogy „nemcsak a magyar válogatott, hanem ők is az országot képviselik, tehát ennek megfelelően ne üljenek fel semmiféle provokációnak”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.