Debrecenben rendezhetik meg az Izrael-Románia Eb-selejtezőt

  • narancs.hu
  • 2023. október 28.

Sport

Az izraeliek a háború miatt nem játszhatják le otthon a hazai meccseiket. 

Izrael Magyarországon játssza le hátralévő hazai meccseit a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében – a korábbi romániai sajtóértesüléseket most már az izraeli szövetség is megerősítette. A Nemzeti Sport szerint korábban úgy tűnt, hogy valamelyik budapesti stadion lehet a mérkőzés helyszíne, ám a Digisport megtudta, felvetődött, hogy az izraeli-román mérkőzést Debrecenben játsszák. 

Lapértesülések szerint az Izrael–Románia mérkőzés napján, november 18-án a Fehéroroszország–Andorra mérkőzést is Budapesten rendezik, a rendőrség pedig állítólag nem vállalta egyszerre két mérkőzés biztosítását. A lap hozzáteszi, másnap, azaz november 19-én jóval nagyobb feladat vár a rendfenntartókra: aznap délután rendezik a Magyarország–Montenegró mérkőzést a Puskás Arénában.

A Digisport szerint ezért új helyszínt kellett az izraeliek meccsének keresni, amely Debrecen lehet. Hogy a mérkőzéseket nézők előtt játsszák-e, és hogy a november 15-i Izrael–Svájc mérkőzést hol rendezik,  arról egyelőre sem az érintett nemzeti szövetségek, sem az UEFA nem tájékoztattak. Az izraeli válogatott a 3. helyen áll csoportjában, és még van esélye kijutni a jövő évi Eb-re. November 12-én Koszovóban és november 21-én Andorrában lép pályára, míg a "hazai" meccsein 15-én Svájcot, 18-án Romániát fogadja. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."