Elhalasztják az atlétikai váltó-vb-t

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. október 31.

Sport

A kínai koronavírus-helyzet miatt.

Jövő május helyett csak 2025-ben rendezik meg az atlétikai váltó-világbajnokságot a kínai Kuangcsouban.

A nemzetközi szövetség hétfői bejelentése szerint a döntést a kínai koronavírus-helyzet, valamint a szigorú óvintézkedések miatt kellett meghozni.

Az esemény eredeti dátuma 2023. május 13-14. volt, és egyben a váltók kvalifikációs versenye lett volna az augusztus 19-27. között sorra kerülő budapesti világbajnokságra. A halasztás miatt minden váltószámban az idei, eugene-i vb nyolc döntőse indulhat a magyar fővárosban, valamint a további nyolc legjobb staféta a világranglista alapján.

A váltó-vb-t 2025 áprilisában vagy májusában pótolják majd, a 2024-es helyszínt pedig idén november 30-án jelölik ki.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.