A bosnyákok mégsem mérkőznek meg az oroszokkal

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. október 31.

Sport

Novemberben játszott volna a két ország barátságos labdarúgó mérkőzést.

Bosznia-Hercegovina labdarúgó szövetsége (NFSBIH) hétfőn a széleskörű kritikát figyelembe véve lemondta az orosz válogatott elleni, novemberre tervezett barátságos mérkőzést.

A találkozót közel két hónappal ezelőtt jelentették be, de az nagy ellenkezést váltott ki az ország legismertebb játékosai - egyebek mellett a csapatkapitány Edin Dzeko, illetve Miralem Pjanic is nemtetszését fejezte ki -, illetve a sportág nemzetközi, különösen ukrán sportvezetői, valamint a helyi politikusok körében is. A mérkőzést november 19-én, egy nappal a katari világbajnokság kezdete előtt rendezték volna Szentpéterváron.

A világbajnokságra a bosnyákok nem jutottak ki, az oroszok pedig nem vehetnek részt rajta, mert februárban a sportág nemzetközi (FIFA) és európai szövetsége (UEFA) is eltiltotta őket az ukrajnai háború miatt. Így a selejtezőben hiába értek el pótkvalifikációra jogosító helyezést, azon már nem indulhattak el.

Az orosz válogatott legutóbb tavaly novemberben játszott tétmérkőzést, amikor 1-0-ra kikapott Horvátország vendégeként világbajnoki selejtezőn. Azt követően Kirgizisztánban lépett pályára szeptember végén, és 2-1-re nyert vendégként. Novemberben a világbajnoki résztvevő Iránnal van még idénre lekötve barátságos mérkőzése az oroszoknak.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.