Esteban Ocon nyerte a Magyar Nagydíjat

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 1.

Sport

A 24 éves pilóta pályafutása során először győzött.

Esteban Ocon, az Alpine francia versenyzője nyerte meg a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. A 24 éves pilóta pályafutása során először győzött.

A vasárnapi programnak idén ismét része volt a versenyzők parádéja, a holland nézők pedig kedvencük, Max Verstappen (Red Bull) mellett kitörő tapssal "jutalmazták" a pályatakarító autót is, mely a mezeikhez hasonlóan narancssárga színben pompázott.

A Haasnál sikerült összeszerelni a szombati szabadedzésen bukott Mick Schumacher autóját, és a Ferrari is elkészült az időmérőn a gumifalba csapódott Carlos Sainz járművével, így mindketten felsorakozhattak a rajtrácsra.

Az éjszakai zivatar nyomai kora délutánra eltűntek a pályáról, ám a rajt előtt 25 perccel megint eleredt az eső, így a Red Bullnál hiába reménykedtek abban, hogy a lágyabb gumikon le tudják rajtolni az első sort elfoglaló Mercedeseket, mivel mindenki a vizes és száraz pályára egyaránt alkalmas, vegyes abroncsokkal indult.

A startnál a pole-ból induló, címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) meglógott, csapattársát, Valtteri Bottast azonban Verstappen mellett Lando Norris (McLaren) is lerajtolta, a Mercedes finnje pedig "elnézte" az első féktávot, tömegbalesetet okozva ezzel: autója belecsúszott Norrisba, aki kilökte Verstappent, aki csapattársa, Sergio Pérez versenyének vetett véget az első kanyarban. Az ütközésből előnyt akart kovácsolni Lance Stroll, azonban az Aston Martin pilótája is elmérte a kanyart, kilökte Charles Leclercet (Ferrari) és Daniel Ricciardót (McLaren) is.

Az egyes kanyarban felhalmozódott törmelék miatt a második körben piros zászlóval félbeszakították a versenyt, a pilóták pedig visszatértek a boxba - ennek Verstappen örült legkevésbé, ugyanis ő az első kör végén is bejött kerékcserére.

A mintegy 20 perces pihenő alatt a Red Bullnál kicserélték a 13. helyre visszacsúszó Verstappen autójának jobb oldali takarólemezeit, de a többi csapat is lázasan dolgozott. A csetepatéból Hamilton mellett a második helyre ugró Ocon és a négyszeres világbajnok, harmadik helyre előre jövő Sebastian Vettel (Aston Martin) jött ki a legjobban, de a két Williams is a legjobb tízből várta az új rajtot, amelyre öten - Stroll, Leclerc, Bottas, Pérez és Norris - nem tudtak odaállni.

Az ismételt startra kisütött a nap Mogyoródon, így bár állórajtot rendelt el a zsűri, csak Hamilton állt fel a rajtrácsra, az összes többi pilóta a biztonsági autót követve beviharzott a boxutcába gumicserére. Az egyedül álló címvédőnek aztán meg kellett várnia, amíg a szabályok szerint elalszanak a piros lámpák, és akkor indulhatott el, ám ezzel tetemes hátrányba került, ugyanis a többiek a kerékcsere végeztével visszajöhettek, a britnek pedig egy körrel később - amikor mindenki már javában száguldott - kellett kijönnie a száraz pályára alkalmas gumikért és a mezőny nyomába erednie.

A Mercedes ritkán látható nagy bakija után Ocon, Vettel, Nicholas Latifi (Williams) volt az élen a sorrend, Verstappen a 13., Hamilton a 14. helyről eredt a pontok nyomába, de mindkettőjüknek alaposan meggyűlt a baja a többiekkel: a holland Schumacherrel ütközött, a brit pedig Gasly üldözésénél csúszott le a pályáról. A 19. körben ezért taktikát is váltott a német csapat, kihívta Hamiltont és kemény keverékű abroncsokat raktak fel a kocsijára, azokon eredt ismét a mezőny nyomába. Hamarosan Ricciardo és Verstappen is kiment kerékcserére, a brit mindkettőjüket megelőzte, és már tizedik volt.

Hamilton sorra futotta a leggyorsabb köröket az egyre jobban száradó pályán, így a táv harmadánál már nyolcadik volt, miközben Verstappen sérült autójával a 12. helyről nem tudta megelőzni Ricciardót. Az élmezőnyben Sainz feljött a harmadik helyre, mögötte Fernando Alonso (Alpine) és Pierre Gasly (Alpha Tauri) száguldott. Hamilton mindenkinél egy másodperccel gyorsabb volt, így féltávnál már ötödikként haladt - a fő kérdés pedig esetében az volt, hogy a gumijai ki fogják-e bírni a célig, vagy még egyszer ki kell mennie a boxba. Elöl továbbra is Ocon és Vettel száguldott, a Ferrari viszont kihívta Sainzot, így a kétszeres világbajnok Alonso jött fel harmadiknak.

A 38. körben Ocon és Vettel is megkapta a kemény keverékeket, így a csütörtök óta 40 éves Alonso vette át a vezetést csapattársa előtt, mögöttük Vettel, Sainz, majd Hamilton következett. Két körrel később a spanyol is kereket cserélt, és Hamilton mögé, ötödiknek jött vissza, de az új gumikon nagyszerű tempót diktált. Az élen ismét Ocon, Vettel és Sainz haladt.

 A 48. körben Hamiltont kihozták egy újabb kerékcserére, ezzel egy helyet veszített csak, és a friss gumikon azonnal üldözőbe vette az előtte haladókat. Alonsót hat körrel később érte utol, de a kétszeres világbajnok nem hagyta magát, és többször is sikerrel verte vissza a brit támadásait: Hamilton végül csak a 64. körben tudta őt megelőzni, két körrel később azonban Sainz mellett is elment és feljött harmadiknak, de Alonso mögött annyi időt vesztegetett el, hogy az élen haladókra már nem tudott veszélyt jelenteni.

Az első helyért folytatott küzdelemben Ocon a befutóig megtartotta egy másodperces előnyét Vettellel szemben, így pályafutása során először ünnepelhetett győzelmet a Forma-1-ben. Mögötte Vettel és Hamilton ért célba, utóbbi ezzel átvette a vezetést az összetettben, mivel nagy riválisa, az eddigi éllovas Verstappen csak tizedik lett sérült autójával.

Az Alpine első diadala mellett a Williams megszerezte szezonbeli első pontjait: Latifi a nyolcadik, Russell a kilencedik helyen ért célba. A szezon a nyári szünet után, négy hét múlva a Belga Nagydíjjal folytatódik. (MTI)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.