Színház

138 éve íródott. A problematika akár idejétmúlt is lehet: Nóra, a feleség, három gyermek anyja felismeri, hogy házasságában sosem fog önmagára találni, és kilép az ajtón, elhagyja a családot.

A szabadkai Desiré fesztivál idei alcíme: borderline. A sokféleképpen értelmezhető fogalom a legváltozatosabban és legradikálisabban Oliver Frljić és Urbán András előadásaiban kapott formát. Mindkettő sokkolóan hatott, pedig épp csak arról beszélt, ami van.

Lapunk megjelenése idején Magyarországon tartózkodik a színháztörténet óriása, Peter Brook; Csatamező című előadása látható a Trafóban. A 91 évesen is aktív rendező több mint 50 éve járt először nálunk, hatása akkor rendkívüli volt.

Indul a Nextfeszt, az új művészgeneráció parádéja – Králl Csaba tánckritikus és Jászay Tamás színikritikus segít áttekinteni és értelmezni a rengeteg programot.

A német irodalom kultikus, ám ellentmondásos szerzőjének 1911-ben bemutatott „berlini tragikomédiáját” vette elő legújabb rendezésében Horváth Csaba.

Aki még nem járt részvételi színházban (vajon e megjelöléssel hány olvasót veszítünk már­is?), talán ilyesmi jut az eszébe: fel kell mennem a színpadra, miközben mások néznek; spontán módon valami okosságot vagy legalább vicceset kéne mondanom a mikrofonba; táncolnom kell egy színésszel és úgy tennem, mintha élvezném.

Miért is járunk operába? Ez a kínzó kérdés, úgy lehet, csupán azokban nem merül fel időről időre, akik egyáltalán nem járnak operába.

Kicsit csalódott vagyok már a kezdet kezdetén, mikor azt látom, hogy a máskor bezzeg dugig tele Átrium most a k2-re, erre a tehetséges, ifjú csapatra nem telik meg eléggé, bár tudom, hogy a kortárs művészet nehéz ügy marketingszempontból.

Az idei avignoni és pozsonyi premier után a múlt héten a budapesti Nemzeti Táncszínház is bemutatta a szlovákiai magyar társulat előadását. Hégli Dusan koncertkoreográfiája nemcsak valóságérzékünket tette próbára, de finomra hangolta hagyománytiszteletünket és nemzeti identitásunkat is.