Színház

Lady Lear

  • Adorjáni Panna
  • 2017. január 8.

Színház

Gabi néni, a stroke-ot kapott, házsártos öregasszony, aki a bal felére lebénult, immár állandó felügyeletet igényel. Egyik fia külföldön dolgozik, pénzt küld, de az otthon maradt fiát ne terheljék; másik fia inkább a közelgő apaságra szeretne koncentrálni; harmadik fia pedig pont most szeretne kiköltözni az anyja lakásából. Mi legyen az anyával, ezzel a kibírhatatlan nőszeméllyel, aki szolgálatába állítaná az egész családot, csakhogy ne kelljen külső segítséget elfogadnia? Mi legyen a kommunikációra képtelen fiaival, akik nem osztják meg sem gondolataikat, sem a közös terhet egymással? Mi legyen a jóhiszemű unokával, aki csak békét akar? Egyáltalán, mit jelent a család?

A gyermekeknek szóló színházi nevelési foglalkozásokhoz hasonlóan a Káva felnőttelőadása is meg-megszakad egy-egy beszélgetés erejéig. Van, amikor egyetlen szereplővel elegyedünk szóba, máskor négyen négyfelé szóródnak a teremben, és kisebb csoportokban tárgyaljuk meg például, hogy Gabi néni menye mit csinálhatna másképpen. Az üres térben csupán pár kellék és ruhanemű segíti a színészeket a karakterek megformálásában. Az élőbeszédhez nagyon közel álló nyelv és a valóságszagú szituációk zsigerileg hatnak ránk, pedig a színészek soha nem lényegülnek át, a távolság játszó és karaktere között egyértelműen felvállalt. Nézőkként mégis lelkesek, sőt hevesek vagyunk, hiszen a történetet idősek és fiatalok egyaránt felismerik, és a szereplőkkel együtt zavarodunk össze a feladat bonyolultságán. Az előadás ezt gyönyörűen érzékelteti azáltal is, hogy Gabi nénit a három fiúval felváltva játszatja el, ezáltal végképp ellehetetlenítve, hogy ítéletet hozzunk a szereplők felett: mindenki vesztes, a szerepek felcserélhetőek. Egymásnak támasza lenni vagy egymás terhére lenni, anyából elöregedett óriáscsecsemővé válni – a Lady Lear hátborzongató hétköznapisággal mutatja be az élni akarás végleteit.

Káva Kulturális Műhely, Mu Színház, október 31.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.