Színház

Elegendő harc

k2: Cájtstükk

  • Tompa Andrea
  • 2016. december 24.

Színház

Kicsit csalódott vagyok már a kezdet kezdetén, mikor azt látom, hogy a máskor bezzeg dugig tele Átrium most a k2-re, erre a tehetséges, ifjú csapatra nem telik meg eléggé, bár tudom, hogy a kortárs művészet nehéz ügy marketingszempontból.

Főleg, ha ilyen ügyefogyott cím-alcím-dupla alcím-leírás tartozik a kortárs művészethez. Nemhogy nem viszi a szemet, de a darabismertetőt mintha egy nagyképű színházi guru vagy valami naiv és igen ambiciózus kamasz írta volna: azt ígéri, minimum az életünket fogja megváltoztatni ez az előadás. Jó, hogy egyenesen a kritikámat nem írja meg róla.

S ez a cifraság még eltart jó ideig, az előadásról bejelentik, hogy elmarad, aztán robaj után elkezdődik, majd bejelentik, hogy ez a darab nem az a darab, s hogy egyáltalán. Nagy téblábolás, de nem valami hihető improvizatív hangnemben, hanem mint egy betanult darabban, jelmezben, mert valami félig festett cuccban vannak a színészek. Aztán egy időgépről hadoválnak, hogy mi lesz majd két hét múlva, múlt és jövő idő keveredik. Együttérzéssel gondolok arra a leendő száz percre, amit majd itt együtt eltöltünk; száz perc semmi egy időgépnek. Nagyon úgy fest, hogy gondolat egy szál sem, erőlködés meg nagyon, minden régi metaszínházi patron elpukkantva, azaz semmi sem történik, csak beszélünk arról, ami nem történik vagy már megtörtént. Bénáskodás az egész.

Majd – még mindig e kamuszínházi regiszterben – valami pakkot szednek elő egy ládából, amit „mi írtunk”, a nézők a Cájtstükk című előadás után; kritikák, nézői levelek. Majd hirtelen kényelmesen elhelyezkedve megszólal „Csáky Tamás kritikus”, és elmondja kritikáját a Cájtstükkről. Egyrészt pontos elemzést nyújt az eddigiekről, másrészt ironizál a kritika műfajával; egyetértek a hallottakkal, de mégiscsak pofátlanság, hogy a gondolataimat olvassa. 2004-ben mutatta be a Krétakör a Feketeország című korszakalkotó darabot, a végén egy brechti monológgal, melyben a szereplő elemezte saját előadását, mintegy kisajátította az értelmezést. Az ő nyomdokain haladnak most a k2 alkotói – csakhogy megelőlegezik az értelmezést, sőt a kritikai értékelést. Majd snitt.

Elindul néhány cselekményszál, drámai párbeszéd. Néhány történet és monológ, élesen váltakozva. Egy menekült befogadásáról; egy Pride-ra látogató vidéki fiatalemberről; egy ikerpárról, aki chatel, egy időgépet szerkesztő megszomorodott asszonyról. Mindezt meg-megszakítja Csáky Tamás csodálatos kritikai elemzése. A kezdeti értelmetlenséget lassan felváltja az egyre izzóbb figyelem. Izgalmas helyzetek, karakterek, humor, játék a klisékkel, mindenféle aktualitásokkal. Kezd kigöngyölődni egy csavaros szerkezet, vagyis ennél sokkal több: értelem, cél, vállalás, már-már kínzó elkötelezettség a világ, vagyis a néző megváltoztatása mellett, melynek megléte erősen kétséges volt az első tíz percben. Ilyen mélységekből ritkán tud színházi előadás kikapaszkodni. A „fiatalos” téblábból értelem és igazi színház születik.

Kiderül, hogy valamennyi történet szereplője látta az Átriumban a Cájtstükk című darabot, ami nem csak megváltoztatta az életét, de egyenesen tönkretette. Kit arra buzdított, hogy befogadjon egy menekültet, kit arra, hogy elmenjen a Pride-ra, kit pedig arra, hogy kimondja, amit gondol. Ez a naiv, amatőr forma, a maga suta-buta nyitányával furcsa módon grandiózus vallomássá válik a színházról, arról a teljesíthetetlen feladatról, amelyről azonban sosem mondhat le a művészet: hogy radikálisan és örökre átváltoztassa a nézőt. S innen nézve már minden stimmel. Feszes, élvezetes, önreflexív, humoros a színészi játék; nyolc színész egy csapat, két rendező: Benkó Bence és Fábián Péter.

Külön élvezeti értéke van a színpadon brillírozó színikritikus kollégának – Horváth Szabolcs játssza csábosan –: irónia, szembesítés, retorikai tűzijáték és végső soron pontos elemzés, amit nyújt; számos olyan meglátása van, amit észre sem vennék. Úgyhogy jobb, ha belátom határaimat. Az elemzése kiolthatna bármilyen kritikát – e sorokat is, ha hagynánk magunkat, de miért tennénk, dehogy akarunk változni. Hogy aztán külön katasztrófatörténet kerekedjen az övéből is: kiderül, hogy a kolléga elveszíti véleményét. (Már-már ebben is hasonlítunk: kezdeti elutasítás, aztán elfogadás.)

A megítélés és megítélhetőség – ez most komoly, ez irónia? –, a stabil nézőpontok kimozdítása az előadás invenciója: nem csak a kritikuskolléga esetében, de egy bizonyos fiatalember történetében is, aki a hátranyilazás sportjának nagyszerűségéről publikál cikket, majd zuhognak rá a kommentek: van, aki poénnak olvassa, van, aki mély hazafiasságnak.

Az előadás egyik nagyszerű szövege a Dunánál átirata, amelyet a meleg fiú mond el, miután betyársereges atyja összeverte a barátját a Pride-on: a „hogyan jutottunk el idáig?” kérdést feszegeti. Meg azt, hogy elegendő harc, hogy a jelent be kell vallani. A fiatalember lángol, és valódi, mai kérdéseket tesz fel. A Cájt­stükk – leánykori nevén Zeitstück – időbe írt darabot jelent, aktuálisat. Az.

És még ott van a baromira önreflexív finálé és a kétségbeesés, hogy hát a nézőt megváltoztatni reménytelen. Az lehet, hogy ők, a szereplők megváltoztak, sőt tönkrementek egy színházi előadás hatására, vagyis értjük: morális fordulat állt be életükben, ám a néző egyáltalán nem akar változni. Szórakozni akar. Nőjünk inkább fel, javasolja a színész, „csi­nál­junk nem túl hosszú, vicces, az aktuálpolitikai igényeket kiszolgáló, táncos, szórakoztató előadásokat”. Bízunk benne, sosem nőnek fel úgy.

Átrium, november 16.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.