Az idei avignoni és pozsonyi premier után a múlt héten a budapesti Nemzeti Táncszínház is bemutatta a szlovákiai magyar társulat előadását. Hégli Dusan koncertkoreográfiája nemcsak valóságérzékünket tette próbára, de finomra hangolta hagyománytiszteletünket és nemzeti identitásunkat is.

Európa legnagyobb színházi fesztiváljának, a Festival OFF d’Avignonnak és tulajdonképpen nekem is bejött Hégli Dusan hagyományos tánc- és zenekultúrából építkező kortárs táncszínháza a maga sajátosan kelet-közép-európai, Haydn-féle vonósnégyes-koncep­ció́­jával együtt. Úgy is mondhatnám: tokkal, vo­nó­val bejött. Mert tok is volt, mégpedig óriási fehér nagybőgőtok, amely emberről mintázott szoborként jelent meg az eleven táncos testek között a különböző, egymást viharosan váltó jelenetekben. Meg vonó is volt rendesen, hiszen Koncz Gergely és Hegedűs Máté hegedűsök, Papp Endre brácsás és Domonkos Balázs nagybőgős élőben húzták Kelemen László szerzeményeit, azaz a talp­alávalót ehhez a felkavaró, kirekesztésről, erőszakról, köpö­nyeg­forgatásról és finomabb emberi érzésekről egyaránt szóló vad csűrdöngöléshez.

A pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház talán ismertebb a világ különböző nagyvárosainak színpadain, mint nálunk. Bár itt is hirdetik a Kárpát-medencei magyar néptáncmozgalmat, illetve a szlovákiai magyar táncművészetet, de nem múzeumból kölcsönzött gyöngyös kalárisban és nem is ír sztepptánccal fűszerezett történelmi show formájában. A valódit mondják, mesélik, kesergik, mulatják el, és a jelen társadalmi helyzetre is reflektálnak táncműveikben. Ezt pedig nem könnyű emészteni, kell hozzá valami finomhangolás. Tavaly a Felföldi levelek című darabjukat bemutatták Kapolcson, Kecskeméten és Székesfehérváron is, vagyis nem voltak ismeretlen vendégek, de az idei előadásuk minden bizonnyal áttörés. A Kárpát-medencei néptáncelemeket bőségesen felhasználó, ám azt más népektől kölcsönzött, illetve kortárs táncelemekkel, gesztusrendszerrel vegyítő előadás kikristályosította Hégli Dusan művészeti vezető 15 éves munkáját és alkotótársainak, táncosainak rendkívül rugalmas hozzáállását, kőkemény fizikai teljesítményét. A tánckar tagjai – Gálik Klaudia, Horvá́th Mária, Kassai Zsuzsanna, Kovács Anita, Panyi Katalin, Sebő̋ Veronika, Varsányi Ágnes, Varsányi Zsófi, Botló Ákos, Botló Gergely, Domján Máté Sándor, Gá́lik Gábor, Gellén Péter, Gera Zoltán, Molnár Bálint – a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház hivatásos táncosai.

A hazai szemlélet és a hivatalos struktúra még mindig nem tud felülkerekedni a hagyományok egyfajta konzervatív tiszteletén, ami a néptáncot illeti, és képtelen a magáévá tenni a bartóki gondolatot, miszerint semmi nem szent, ha a művészetről van szó, csak a művészet számít, és hogy jobb minőségűvé tegye az életünket az adott korban. A Finetuning képes a különleges kívülállásával egyfajta nemzetközi szűrőn keresztül engedni ránk a saját hagyományainkat. Népzenénket word musicként, táncainkat mindenhol érthető gesztusrendszerként, társadalmi szokásainkat univerzális drámaként láttatja. És mindezt, ahogy a társulat fenntartását is, a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja.

Hégli Dusan tizenhét éve irányítja az Ifjú Szivek Táncegyüttes művészeti tevékenységét. Harminc országban dolgozott világszerte, társulatával, a Dusan Hegli Companyvel sokat turnézik, miközben gyűjt, kutatási projekteket szervez és zenei rendezőként is ismert. Pályafutásának szép állomása a Finetuning. Jól felépített, dinamikus, problémacentrikus és elképesztően „melós” előadás. A plasztikus színpadképeknek, vetítéseknek, speciális, jelzésszerű díszletelemeknek, rafinált Szűcs Edit-jelmezeknek és az erős mozgásnak köszönhetően egyszerre jön felszínre a színpadon az ősi tudás, a tánc gyökereinek ismerete és a kortárs kísérletezések eredményei. Nem valami nagy katarzis durran el, nincs zokogás a végén, hanem folyamatos meghökkenések, sóhajtások érezhetők. Meg egy kis szívtájéki szorítás, ami a bokacsapkodós artistamutatványok és a líraibb, keleties, nőies mozdulatok után is ránk talál. Minden ismerős. A Kodály-módszer gesztusrendszerétől anyánk és apánk konyhai veszekedésein vagy a világfalu és világváros szövevényes kapcsolati jellemzőin át a komfortos és kényelmetlen hazaszeretetig, sok ismerős elem és hangulat vezet a fináléhoz. Legényes, csujogatós, iszonyatosan felgyorsított verziók, elidegenítő hatásokkal. Néha mosolyogni is szabad. Színész Bob bejelentkezik kivetítőn és slam poetry ritmusára táncol a gyülekezet. Ez, mondjuk, épp ünnepélyes valahogy. Férfiakat és nőket látunk, akik csak a táncban tudnak eggyé válni, és akkor itt, ugye, a tánc is nagyon szimbolikus. Nagyon ránk fér ez a néptánc 2.0, a
tabutlanított verzió. A tervek szerint még látható lesz nálunk is a sikerre való tekintettel, Bretagne és Lipcse előtt, Krisztus után 2017-ben.

Az Ifjú Szivek Táncszínház, a Dusan Hegli Company és az Espace Alya Theatre koprodukciója, Várkert Bazár, november 8.