rés a présen: Mióta foglalkoztat a rendezés?
Fekete Ádám: A Csoportkép oroszlán nélkül (természetes fényben) volt az első komoly színházrendezői munkám. Az szintén saját szövegből készült, és 2015 januárjában mutattuk be, a Trafó nagytermében ment néhány alkalommal. Később rendeztem egy beavató színházi előadást Aiszkhülosz Oltalomkeresők című művéből, amit egyszer játszottunk, tavaly októberben, a kvótareferendum napján Karsai György tanár úr klasszika-filológusi közreműködésével. Amúgy a dramaturg szak mellett – ahová végül felvettek – színházrendező szakra is jelentkeztem anno, úgyhogy végül is régóta foglalkoztat a dolog. Fehér Balázs Benő rendező barátommal közös munkáink közül, azt hiszem, az Emilia Galotti van műsoron a Kamrában, a Játékos a Radnótiban, a Tajtékos napok az Ódry Színpadon és a Sirály az Átriumban. Kovács D. Dani munkacsapatában is többször ott lehettem, a vígszínházas Szentivánéji álomban például. Meghatározó a kapcsolatom a TÁP Színházzal és Vajdai Vilivel, a Minden Rossz Varietékben olyan előadói energiákat szabadíthatok fel, amiket sehol máshol. Kárpáti Péter előadásai a legélvezetesebb színészi kihívások nekem, újonnan a Tótferi című, amit a Trafó pincében játszunk. A Georgita Máté Dezső által rendezett Halhatatlanság című előadás a MU Színházban megy, az szintén a szívem közepe.
rap: Mikor lesz A Jeditanács összeül című legújabb munkád bemutatója?
FÁ: A Jeditanács egy nagy tűnődés azokról a dolgokról, amik engem jelen pillanatban foglalkoztatnak: lelkiismeretről, hibákról, a keserűség és a boldogság lehetőségeiről – mindez egyetlen vasárnap lefogása alatt. Abban a vakmerő reményben élek, hogy a személyesség lehet közérdekű. Az előadást minden olyan embernek ajánlom, aki volt valaha másnapos, vagy aki nem tud kiigazodni saját magán. A premier október 27-én lesz, de másnap is meg lehet majd nézni, ugyancsak este hatos kezdéssel a Trafó pincében.
rap: Kikkel készítetted a darabot?
FÁ: A színészek Pallag Márton, Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Sipos Vera, Stefanovics Angéla, Váradi Gábor és Terhes Sándor. Előbb választottam ki őket, mint hogy a darabot megírtam volna, akkor még csak egy hangulat volt meg arról, hogy milyen előadást szeretnék. Mélyen filozofikus embereknek látom őket, és nagy öröm figyelni, hogy a világlátásuk hogyan működik együtt a darabéval. A látványért Juhász Nóra, a hangért Bartha Márk, a fényért Bredán Máté felel – mindhármukkal dolgoztam már korábban, nagyon megbízom az érzékenységükben.
rap: Kit tartasz mesterednek?
FÁ: Inkább inspirációról beszélnék. Zsótér Sándor és Kárpáti Péter rendezései erősen hatnak rám, viszonyuk a színpadi szöveggel számomra példaértékű. Nem nagyon tudom kivonni magamat Thomas Bernhard regényeinek hatása alól, lenyűgöz az új Twin Peaks kapcsán David Lynch szuverenitása és szabadsága, Sun Ra és Captain Beefheart zenéje pedig minden helyzetben visszahozza az életbe vetett hitemet.
rap: A színháznak reprezentálnia kell az aktuális társadalmi problémákat?
FÁ: Mindenkinek arról kell színházat csinálnia, ami nem hagyja nyugodni, és Magyarország az itt élőknek jelen pillanatban bőven ad okot a nyugtalanságra. Ugyanakkor nincs kód arra, hogy mi a jó színház. Engem mindig a személyes érintettség ragaszt oda a székhez – lehet szó bármiről. Azt is gondolom, hogy egy csomó társadalmi kérdés annyira közel van, és a politikai aljasság annyira átitatja az életünket, hogy nem tudunk józan fejjel nyilatkozni róla, én legalábbis nem. Felbosszant, hányingert kelt, de épp emiatt nem hiszem, hogy átlátom. Nem tudom, pontos és világos tud-e maradni az ember így.
