Színház

Az előadás mintha akkor kezdődne valójában, amikor vége van. Amikor a hajléktalan asszonyt alakító színésznő, Szalai Kriszta – egyébként jelentős taps után – színpadra szólítja azt az embert, aki monológját nemcsak ihlette, de egész élettörténetét, sorsát kölcsönadta, elmesélte neki.

Bata Éva, Lengyel Tamás és még sokan mások.

A színházi világnap alkalmából idén a francia színésznő írt üzenetet, amit a mai előadások előtt fel is olvasnak.

Jövő őszig maradhat.

Aki gondolkodik, útban van.

Szónoklatot megy tanulni az ifjú Caesar Rodosz szigetére, de útközben kalózok fogságába esik. Pharmacussa szigetén tartják fogva, míg a magas váltságdíj meg nem érkezik; negyven napig kell várni az 50 talentumra, ami nagy zsozsónak számít, két utazótáska kell hozzá. Caesar fölfele alkuszik magára, mert nehogy már csak 20-at érjen.

A Szent István krt. 14-ben ősztől már ne keressék!

A balettet otthagyta, Laoszban nyitott kocsmát, dolgozott a Győzike show-ban, de akkor állt irányba az élete, amikor felvették rendező szakra. A kőszínház megújítására törekszik a Katona József Színház társulatának tagjaként.

A vak vagy siket közönség egyre könnyebben jut el színházba, audionarrációval és jelnyelvi tolmácsolással még a táncot és a rapet is el lehet mesélni. Közben nem titkolt cél a látó és halló publikum formálása sem.

Ami hosszú, az jó. Gyakran gondolom, tapasztalom ezt a maratoni színházi előadások esetében. A nagy vállalásokban van valami igazi szellemi, esztétikai nekigyürkőzés, ami aztán vagy sikerül, vagy nem. Az ilyen darabok (mondjuk, úgy 8 órától fölfelé) gyakran színháztörténetet írtak. Ám a polgári hagyományokból táplálkozó színház – és a magyar színházkultúra ilyen – nem tűri a hosszút: az efféle túl nagy művek megtörnék a szokásos színházlátogatási formákat, az „esti szórakozást”. Ez a József is csak öt óra, de a magyar közegben ez már bátorság.

Enyhe fellazulás és fokozódó szigor, a nyugati színművek és a levert forradalmat köpdöső kurzusdarabok egymásmellettisége jellemezte az ’56-ot követő évek színházi életét. Sok színész disszidált, mások épp ekkor tértek haza, s volt olyan, aki el is ment – és vissza is jött.

Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk – ez Kelemen Kristóf előadásának címe. A kiindulópontja pedig egy Békés András rendezte forradalmi, de visszhang nélkül maradt 1969-es színészvizsga Peter Handke Közönség­gyalázás című színpadi szövegéből.