Pataky Klári Elfelejti, belebotlik… című új koreográfiájában megint csak női tekintettel látja a világot. Nem azért, mert erre csak a női koreográfusok képesek, hanem azért, mert a társadalom és az abban elfoglalt női szerepek izgatják kezdettől fogva. Finoman hangolja a közönséget, túlérzékenyen rajzol, mintha halvány ceruzával tenné, aztán néha visszatöröl, és újra kerekít, majd határozottan áthúz vastagabban egy-egy táncba foglalt gondolatfutamot. Az akadályozottság és az azt követő lendület lesz az előadás ritmusa.
Három nőről szól a mese, bár történet nincsen. Három erős karakterű előadó – Dányi Viktória, Nagy Csilla, Temesvári Zsófia – táncolja a különös gesztusrendszerből álló koreográfiát, szinkronban vagy elcsúsztatva egymás mellett, miközben szól a dzsesszdob, esetleg épp a csendet ritmizálják a mozdulatok. Izgalmas figurák formálódnak, miközben senki nem lóg ki a sorból. Dányi és Nagy már önálló alkotókként is ismertek a kortárs táncban, és sejthető, hogy személyiségük is benne volt a koncepcióban. Magyarul bele voltak kalkulálva a vendégművészek, hiába tűnik úgy, hogy még a nézéseik is mind Pataky Klári instrukcióira olyanok, amilyenek.
Szépek ők így hárman, sokféleségükben azok, akár az Almodóvar-galaxis fő figurái, ahogy keresik a megnyilvánulási lehetőségeket. A megszokott mozdulatsoraik, a napi rutin közben saját utat járnak, és kimutatják a foguk fehérjét is, ha kell. Nem lötyög és nem feszül rajtuk a szerep. Túlságosan is kimértek valahogy.
Több emlékezetes képet is ki tudnék ragadni a falvédőmre az előadásból, de a legszebb a zöldségzabálós, barokkos jelenet. Először visszafogottan kóstolgatják, majd vadul tömik magukba a zöldséget, miközben az idő áll, és egy több száz éves szárnyas oltár szent asszonyai kacsintanak ránk. Odaképzelem a feltartott középső ujjakat is.
Pataky Klári Társulat, Bethlen Téri Színház, február 15.
