Snoblesse
Ne legyen virtuóz és túl komplikált - Békés Rozi illusztrátor
Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban március 10-től
(2017-02-23)
Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban március 10-től
Az én Nolimpiám jóval az aláírásgyűjtés előtt elkezdődött – kicsiben. Sokakhoz hasonlóan a kezdetektől fogva úgy gondoltam én is, hogy olimpiát tervezni Budapestre a voluntarizmus csimborasszója.
Fontos cikket írt Berlinger Edina (lásd: A hazai pálya hátránya, Magyar Narancs, 2017. február 9.). Fontosat, mert a Budapest 2024 olimpiai pályázatról szóló propaganda- és ellenpropaganda-szövegek között ritka a módszertani kérdéseket feszegető, a számok mögé tekintő, igényes elemzés. Meg hát a számolás után kapott eredmények is sokkolóak, ami különösen jelentős most, amikor népszavazásra készülünk. A szükséges társadalmi párbeszéd is azt kívánja, hogy gondolkozzunk el a szerző érvein.
Hiába az ellene folytatott korrupciós nyomozás, a vádemelés és a kényszerű visszavonulás veszélye, sokan úgy vélik, nincs számba vehető utódja az ország élén. Már csak azért sem, mert minden lehetséges kihívóját kiszorította a pártjából, illetve a kormányzásból. De vajon mit tudhat az Izraelben csak Bibinek nevezett politikus, ha az ország legsúlyosabb problémáját máig sem sikerült megoldania?
A négyes metróról szóló OLAF-jelentést olvasgatjuk, úgyszólván hetek óta. A gázos szerződéseket a következők szerint próbáltuk egyfajta rendszerbe, tipológiába állítani.
A kormánypártok politikusai összevissza beszélnek a 2024-es olimpiai pályázatról azután, hogy a Momentum Mozgalom a várakozásokat felülmúlva 266 151 aláírást adott át hitelesítésre a Fővárosi Választási Irodának pénteken. (És ha van legalább 138 ezer érvényes szignó – ennyi biztosan lesz –, akkor Budapest lakói szavazhatnak az olimpiarendezésről.)
Minden este lógok a neten, hallgatom szépséges szavaitokat, és gyermeki csodálattal bámulom az otthoni politikai vitákat. Egyre többen mondják, hogy nagy, történelmi győzelem küszöbén állunk.
2010 óta pedig a látszat sincs meg, mondja interjúalanyunk, aki 1990 és 2008 között az SZDSZ politikusaként, majd két évig függetlenként vezette Ferencvárost. Húsz év politikusi tapasztalatait összegző könyve tavaly év végén jelent meg – de ezenkívül beszélgettünk vele korrupcióról és az ország helyzetéről is.
Műsora, a Szabad szemmel megszűnt, de Kálmán Olga távozása után Rónai Egonnal váltásban megkapta az Egyenes beszédet. Az ATV műsorvezetőjével a vitákkal járó adrenalinfröccsről, a smink szerepéről és Orbán kétértelmű jovialitásáról beszélgettünk.
Még Rogán Antal polgármesterkedése alatt kezdett álmodni a belvárosi önkormányzat arról, amitől az érintett lakók egy ideje egyre nyugtalanabbak. Luxushotelnek fúrhatnak mélygarázst az apró utcarész alá.
Sietősen megszüntetnék azt az alapítványt, amelynek kulcsszerepe volt Matolcsy György és családja üzleti ügyeiben és gazdagodásában. Az árulkodó iratok jelentős hányada így megsemmisülhet. A szóban forgó Tulajdon Alapítvány működését sűrű csend és homály övezi.
Jól nézünk ki, ha egy kritikai beszámolót még most, több élő és számtalan felvételről megejtett találkozás után is annak a ténynek a nyomatékos említésével kezdjük, hogy Philippe Jaroussky hangja az első pillanatban mindig meglepi a hallgatót!
Orosz-zsidó dédapja a forradalom idején menekült el Oroszországból – az igazi nevét senki nem ismeri, mert amit azóta visel a család, az a francia határon született félreértés: „ja ruszkij”, „orosz vagyok”. De már mindegy is – interjúalanyunk ezen a néven lett világhírű kontratenor.
Serkentheti a drog a kreativitást? Elkerülhetetlen, hogy a zenészek kiégjenek? Az abszurd humoráról is híres kanadai metálzenésszel budapesti koncertje előtt beszélgettünk.
Szónoklatot megy tanulni az ifjú Caesar Rodosz szigetére, de útközben kalózok fogságába esik. Pharmacussa szigetén tartják fogva, míg a magas váltságdíj meg nem érkezik; negyven napig kell várni az 50 talentumra, ami nagy zsozsónak számít, két utazótáska kell hozzá. Caesar fölfele alkuszik magára, mert nehogy már csak 20-at érjen.
Enyedi Ildikó Arany Medvét nyert filmjének hősnőjét sokan a legjobb női alakítás díjára is méltónak tartották Berlinben.
Már közel 50 ezren látták Kostyál Márk Kojot című filmjét a YouTube-on a filmheti balhé és a közzététel óta. Még a tavalyi premier alkalmából írtunk róla. Kritika.
Bár rendszerváltásra 1987 táján még csak kevesen gondoltak, de már nem tűnt elképzelhetetlennek, hogy a félmúlt elhallgatott történetei lassan elbeszélhetővé válnak. Mindez olyan, távolról elefántcsonttoronynak látszó környezetben is tapintható volt, mint az ELTE Művészettörténet Tanszéke, ahol azonban hallgatóként nem tudtuk, kibeszélhetők-e a tanári kar idősebb tagjaira nehezedő, csak legendákból sejtett-tudott múltbéli titkok. Az iparművészet tanáráról, Molnár László egykori párttitkárról mindenki elképzelhetőnek tartotta, hogy valaha Rákosi feleségét oktatta, de akkoriban már sem őt, sem a múltját nem vettük komolyan.
Vagyis szerinte, Kukorelly szerint. A könyvében egy helyen felteszi a kérdést: „Legyen ez a címe ennek a könyvnek?” Olvasóként már rögtön az elején rábólintok: igen, legyen. Hiszen ezt hallom könyve minden lapjáról, még akkor is, ha nem mondja.
A lázcsillapítás sokáig az orvosi gyakorlat része volt. Ma már nem így van, sőt, azt tartják, egyáltalán nem muszáj azonnal helyreállítani a normális testhőmérsékletet.
Rendhagyó és örvendetes, ha valaki 50 évesen ismerkedik meg 48 éves másod-unokatestvérével, de legfeljebb magánügy. Legát Istvánnal két évvel ezelőtt találkoztunk, azután, hogy felkereste az apámat, mert a komáromi Klapka György Múzeumnak oral historyra volt szüksége a legújabb kiállításához. (1932-es születésű apám 1950-ig élt a városban.) Az interjút elkészítették a múzeum munkatársai, Istvánról viszont kiderült, hogy neki is van otthon egy kis múzeuma.
Bár a szülők idejében szóltak az iskolaigazgatónak, sőt később Körmend polgármesterét is megkeresték, érdemben semmi nem történt amiatt, hogy Szabó Ferenc tanár és KDNP-s alpolgármester megkörnyékezett egy kislányt. Kettejük kapcsolatáról írásos bizonyítékok is vannak.