Markos György nem áll többet színpadra

  • narancs.hu
  • 2019. július 23.

Színház

„A hülye rendszertelen élet, idegesség okozta majdnem a halálomat.”

„Nagyon örülök, hogy megélhettem ezt a kort, de ilyenkor már minden nap ajándék. Nálunk sosem volt divat a szülinapozás felfújása, hogy azt gondoljuk: nekünk minden jár. Maximum a pofád jár, felelte erre mindig az édesapám, Al­fonzó” – mondta a 73 éves Markos György a Borsnak adott interjújában.

A színész-humorista arról is beszélt, hogy abbahagyja a munkát, soha többet nem áll színpadra. „A hülye rendszertelen élet, idegesség okozta majdnem a halálomat. Azt hittem, annyira fontos vagyok, hogy állandóan rohantam és hajtottam magam” – emlékszik vissza Markos, aki korábban többször került be az intenzív osztályra.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.