A vak vagy siket közönség egyre könnyebben jut el színházba, audionarrációval és jelnyelvi tolmácsolással még a táncot és a rapet is el lehet mesélni. Közben nem titkolt cél a látó és halló publikum formálása sem.
Ami hosszú, az jó. Gyakran gondolom, tapasztalom ezt a maratoni színházi előadások esetében. A nagy vállalásokban van valami igazi szellemi, esztétikai nekigyürkőzés, ami aztán vagy sikerül, vagy nem. Az ilyen darabok (mondjuk, úgy 8 órától fölfelé) gyakran színháztörténetet írtak. Ám a polgári hagyományokból táplálkozó színház – és a magyar színházkultúra ilyen – nem tűri a hosszút: az efféle túl nagy művek megtörnék a szokásos színházlátogatási formákat, az „esti szórakozást”. Ez a József is csak öt óra, de a magyar közegben ez már bátorság.
Enyhe fellazulás és fokozódó szigor, a nyugati színművek és a levert forradalmat köpdöső kurzusdarabok egymásmellettisége jellemezte az ’56-ot követő évek színházi életét. Sok színész disszidált, mások épp ekkor tértek haza, s volt olyan, aki el is ment – és vissza is jött.
Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk – ez Kelemen Kristóf előadásának címe. A kiindulópontja pedig egy Békés András rendezte forradalmi, de visszhang nélkül maradt 1969-es színészvizsga Peter Handke Közönséggyalázás című színpadi szövegéből.
Eperjes lázálma szerint a magyar színházi életben a rettegés az úr. Dér András nyilatkozata talán visszarántja a vitát a normalitásba. Videóösszefoglaló.
Olyan profin áll föl a fotózáshoz az operaház legfelső teraszának korlátjára, mintha naponta gyakorolná. Persze a Don Quijote pas de deux-jét táncolni majd húsz percen keresztül lényegesen nehezebb – ezzel aratott sikert legutóbb a mindössze 24 éves táncos, a Magyar Állami Operaház Basilja, Spartacusa, Diótörő hercege, Lenszkije és Anyeginje.
Rendezett már a PanoDrámának, a Tünet Együttesnek, a K. V. Társulatnak, saját társulata pedig egyre ismertebb: legutóbb az oslói Ibsen Fesztiválon szerepeltek. Zsigeri személyesség, zavarba ejtő közelség jellemzi az előadásait.
Ahogy a gyerekdal mondja: egy boszorka van, három fia van. Ha nem volna boszorka, hanem, mondjuk, a három fiát szeretetben és odafigyelésben felnevelő anya, a hátralévő időszak is könnyebb volna mindenkinek. Mert a neheze csak most kezdődik: amikor anya stroke-ot kap, és hirtelen az erélyes, kemény asszony segítségre szorul. Szinte állandó felügyeletre. Fürdeni sem tud egyedül, vagy egy ásványvizes palackot kinyitni.
Az Örkény Színház öltözőjében ülünk, nem sokkal az esti Tartuffe kezdése előtt. A tolvaj politikusoktól a bibliai időkig, a Kohlhaas Mihály-i ellenállóktól a NOlimpiáig, a József és testvéreitől a kungfuig sok mindenről beszélgettünk a színház 40 éves művészével.