Elhunyt Gyimesi Pálma

  • narancs.hu
  • 2017. március 10.

Színház

Életének 95. évében, hosszan tartó, méltósággal viselt betegségben elhunyt Gyimesi Pálma, a Vígszínház színművésze.
false

A háttérben

Fotó: Vígszínház

A március 9-én elhunyt Gyimesi Pálmát saját halottjának tekinti a Vígszínház, amelynek 53 éven át volt tagja. A továbbiakban az ő közleményüket idézzük.

Gyimesi Pálma 1922. december 18-án született Budapesten. 1944-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, előbb a Győr-Sopron Színházhoz szerződött, majd a Budai Színház tagja lett. Ennek megszűnése után került a Pódium Kabaréhoz, majd a Magyar Rádióhoz. 1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának – azaz az átnevezett Vígszínháznak – a tagja volt, 1955-ben pedig a József Attila Színházhoz szerződött. Ezután a Miskolci Nemzeti és az egri Gárdonyi Géza Színházban játszott. 1964-ben ismét a Vígszínházhoz szerződött, melynek 53 éven át, haláláig, töretlen hűséggel tagja volt.

Vígszínházi tagságának több mint öt évtizede alatt a színház számos előadásában közreműködött. Molnár Ferenc A testőr című darabjában, Várkonyi Zoltán legendás rendezésében a Szobalányt játszotta, színpadra lépett az Egy hölgy a Maximból, a Macskajáték, az Üvegcipő és az Orfeusz alászáll című előadásokban is. Emlékezetesek a zenés előadásokban alakított epizódszerepei is, a Jó estét nyár, jó estét szerelem Hűvösnéje, vagy a Csókos asszony Szomszédasszonya.

false

 

Fotó: Vígszínház

1944 és 2011 között több mint 20 játékfilmben és több mint 30 tévéfilmben kapott szerepet, és több népszerű produkcióban is szinkronizált, a sorozatkedvelők a Csengetett, Mylord? és a Szívek szállodája című televíziós sorozatokban szerethették meg hangját.

Az Aase-díjat emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői, színházi darabok mellékszerepeiben tündöklő vidéki és budapesti színészek vehetik át, Gyimesi Pálma munkáját 1999-ben ismerték el ezzel a díjjal. 2012-ban Gobbi Hilda-díjat kapott.

Minden szerepét nagy igényességgel, műgonddal alakította ki, lelkiismeretessége, pontossága fiatal pályatársai számára példává vált. Gyimesi Pálma hűsége szintén példaértékű, 53 évig volt hű a Vígszínház társulatához. 90 évesen, A lovakat lelövik, ugye? című előadásban még fellépett imádott színháza színpadára.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”