Magyar Narancs: Tartuffe-ként mikor kell színpadra lépned?
Nagy Zsolt: Az előadás hétkor kezdődik, az én belépőm nyolc körül van.
MN: A hétkor kezdőkkel szemben ez plusz egy óra szabad időt jelent?
NZS: Nem, mert mindig követem, hallgatom, mi zajlik a színpadon. Bármi bármikor megtörténhet.
MN: Beütött már ez a „bármi bármikor”?
NZS: Ebbe tényleg minden beletartozhat, valaki átugrik egy jelenetet, vagy a jelenet végére ugrik hirtelen. Velem, mondjuk, ilyen még nem történt. Az más, ha a nézőtéren történik valami, ha valaki lecsúszik a székről, mert rosszul lesz, ilyenkor megállítod az előadást. Én olyankor is megállítom, ha csörög a telefon. Megállsz, megvárod, míg kikapcsolja. Ha nem érti, szólsz, hogy „légy szíves, kapcsold ki!”. A Tartuffe-öt egy óráját pittyegtető néző miatt kellett leállítanom; ez belefér szerintem. A Krétakörben tanultam meg kezelni az ilyen helyzeteket, Süsü (Schilling Árpád) elve az volt, hogy mindig az szakíthatja meg az előadást, akinél a labda van. A múltkori Anyám tyúkja 2. alatt egy kislányra jött rá a köhögőroham – láttam, hogy szegény nagyon küzd, én meg épp belekezdtem volna Adyba, A Gare de l’Estenbe. De nem kezdtem bele, megállítottam az előadást, és megkérdeztem a kislányt, minden oké-e. Ez a közönség miatt is fontos, ők is könnyen kizökkenhetnek, nem csak a színész.
| ||
MN: Négy és fél órán át tart az Örkény új előadása, Thomas Mann József és testvéreinek színpadi változata. A tied viszonylag kis szerep, Júda.
NZS: Kicsi, de fontos szerep. Persze Józsefhez vagy Jákobhoz képest csak keveset vagyok színen.
MN: Ez alatt a négy és fél óra alatt, főleg, hogy nem főszerepet alakítasz, le lehet tenni egy kicsit Júdát?
NZS: Én nem úgy működöm, hogy ki-be bújok szerepekből. Akkor is ugyanúgy gondolkodom, ha színpadon állok, és akkor is, ha épp nem. Most épp azt gondolom át Júdaként, hogy milyen az, amikor elárulod a testvéredet. Mert mindenki árult már el valakit: a testvérét, az apját, az anyját, a feleségét vagy a szeretőjét. Vagy akár a gyerekét. Szóval, van min gondolkodni. A kérdés mindig ugyanaz, hogy megteszem-e vagy nem teszem. Vagy az, hogy aláírom, vagy nem írom alá. Mint most például a NOlimpiát.
MN: Aláírtad?
NZS: Alá, persze.
MN: És Thomas Mannt, a véget érni nem akaró nagyregényt, kivégezted?
NZS: Elkezdtem. De végig fogom magam rajta zúzni, mert nagyon-nagyon tetszik. Thomas Mann-nak 16 évébe telt, míg megírta, remélem, én ennél gyorsabban a végére érek. Már a felütést is nagyon bírom, hogy miért keressük annyira a gyökerünket, amikor az egészet por és homály fedi. Ez természetes emberi igény. De hogy mikor milyen mondákba kapaszkodunk, az más kérdés. 2017-ben az aranyszarvast keresni? Vagy Attila koporsóját? Ez nekem meredek. Épp Thomas Mann világít rá arra, hogy mennyire homályos is ez a múlt, amit annyira keresünk.
MN: A Bibliát is forgattad a felkészülés során?
NZS: A nagyszüleim nagyon vallásosak voltak, folyamatosan olvastak nekem gyerekként a Bibliából. Anyám mélyen hívő, ő is sokat olvasott belőle. Gyerekként az Ábrahám–Izsák-sztori foglalkoztatott a legjobban. Biztosan a saját apám miatt, hogy vajon ő mit csinálna egy ilyen helyzetben: képes lenne-e megölni? Az Újszövetségben pedig leginkább a Mária-történet izgat, hogy ki is az áldozat. Jézus, aki feláldozza az életét, vagy Mária, aki felneveli Jézust, és látnia kell, hogy keresztre feszítik.
MN: A keresztény értékekkel példálózni nagy divat a politikában. Ismersz e tekintetben hiteles politikusokat?
NZS: A politikusokban nem hiszek. Itt semmi sem arról szól, hogy az embereknek jobb legyen. Nincsenek hosszú távú tervek, csak az van, hogy ha a hatalomban vagy, mennyi pénzt lapátolhatsz ki magadnak. Azt látom mindennap, hogy mindenki, akiket a hatalomnak képviselnie kéne, nagy ívben le van szarva. Én is, te is, mindenki. Érdekel bárkit is a fekete ruhás nővér? Nem, dehogy. Hagyják elpusztulni. Ha pofázol, véged. Ezzel a rendszerrel egymagad nem tudsz mit csinálni. Más meg nem áll melléd. Majd ha nagyon sok fekete ruhás nővér lesz, akkor történhet talán valami. Amíg ebben a fizetett rabszolgaságban el lehet tengetni az életünket, amíg van kenyér, tej és fűtés, addig minden marad a régiben. Nem akarunk vért, nem akarunk feltétlenül kimenni az utcára és lövöldözni, és végül is, én ezt meg tudom érteni. Nagyon is emberi hozzáállás. Kinek kell az, ami a tévészékház ostrománál történt? Csak az, ami ott történt, óriási szakadékot nyitott a Fidesz-hívők és a baloldali, liberális érzelmű emberek között.
MN: Az Örkény kifejezetten liberális helynek számít.
NZS: Nem bántják a színházat. Pali (Mácsai Pál) nagyon jó diplomata. Abszolút liberális szellemiségű a színház, de sehová sem állunk be. Azzal, amit játszunk, akár csak a darabválasztással, szembesítjük a jelenlegi kormányt a hibáival. Itt van például A Bernhardi-ügy: nagyon erős darab, ami persze a polgárember gyávaságát is leleplezi. Közülünk azért csak nagyon kevesen vannak olyanok, akik elmennének a legvégsőkig. Ritkák a Kohlhaas Mihályok, a Juhász Péterek. Azért nem csak az Örkény színpadáról szemlélem a dolgokat, nagyon sokat jártuk például a Hamlet háromszereplős változatával, a hamlet.wssel az országot (a Krétakör 2007-es produkciójában Gyabronka József, Nagy Zsolt és Rába Roland játszik – a szerk.). Sok kis közösséget, osztálytermet láttam belülről. Bementünk az iskolákba, és 80-100 gyerek előtt, karnyújtásnyira tőlük, előadtuk a Hamletet.
MN: Mik voltak az osztálytermi reakciók?
NZS: Egy társadalomnak, egy országnak vagy, teszem azt, egy politikának az erejét szerintem az mutatja meg, hogy a másik ember vélt vagy valós hiányosságaival mit tud kezdeni. Azzal, aki más, mint te. A problémásokkal. Egyszer a hamlet.ws alatt megütött az egyik diák. Mert véletlenül hozzáértem. Hamlet épp az anyjával veszekszik – ezt játszottam éppen. Valahogy véletlenül odébb csúszott a lábam, és meglöktem az egyik fiút. Ő erre visszafordult, és ököllel belevágott a térdembe. Mégsem volt probléma. Én rögtön bocsánatot kértem, hogy ne haragudj, nem volt szándékos, és folytattam tovább az előadást. Ennél is fontosabb volt, hogy a közösség hogyan reagálja le a helyzetet. Segítettek, ők nyugtattak meg engem és a fiút is.
MN: Milyen más reakcióval találkoztál?
NZS: Volt egy renitens csoport, mi akármit csináltunk, ők folyamatosan megzavarták az előadást. Meg kellett szüntetnünk ezt a rivalizáló helyzetet, ki kellett mondanunk: ti nyertetek, ez a ti osztályotok, nem mi vagyunk itt a főnökök. Egy másik helyzetet állítottunk elő, amiben választhattak. Ez végül is megnyugtatta őket, folytathattuk az előadást. Olyan is volt, hogy nem a gyerekek, hanem a tanárnők nem bírták az előadás okozta pszichés terhet. Voltak ebben az előadásban elég provokatív, a szexust is boncolgató jelenetek. Amikor a jelen lévő tanárnők röhögőgörcsöt kaptak a sarokban, mert nem bírták a feszültséget, akkor is le kellett állnunk. Csodálatos volt, hogy ugyanúgy zavarba tud jönni egy 17 éves kislány és egy 50 éves tanárnő.
| ||
MN: Lassan színpadra lépsz Tartuffe-ként. Viszed az előadásba a napi politikát?
NZS: Már hogyne vinném! A velejéig pofátlan, felfuvalkodott politikus, akiből annyit látsz itt – ez nekem a Tartuffe. Ez egy típus, bejön a lakásodba, és első dolga, hogy kizabálja a hűtődet. S ha végzett, le is lakatolja a hűtőt, hogy ez most már az övé. Másnap a feleségedet is megdugja. Ezek nem csinálnak már titkot belőle, hogy lopnak. Én sem csinálok már titkot belőle, hogy ezekből van a Tartuffe-öm. Korunk hőseiből. Olyan helyzetet teremtettek, hogy ha levegőhöz akarsz jutni, akkor be kell állni a sorba segget nyalni. Szerencsére vannak, akik nem állnak be a sorba a filmesek, színházi emberek közül is. Janisch Attila, Schilling Árpád vagy Hajdu Szabolcs biztosan nem állt be.
MN: Az ilyen Tartuffe-ökkel teli időkben hova menekülsz?
NZS: Kungfuzok.
MN: Milyen szintre jutottál?
NZS: Nincsenek szintek nálunk. Taníthatsz, ha majd a mestered azt mondja.
MN: És neked mit mondott a mestered?
NZS: Én nem akarok tanítani, és nem is mondaná a mesterem. Ha megkérdeznéd, alighanem azt mondaná, hogy többet kéne edzésre járnom, de most sok a munka. Néhány éve még versenyeztem, indultam országos bajnokságon, indultam nemzetközi versenyen is. Amire a kungfu megtanított – hogy hogyan tudsz uralkodni az idegeiden –, az színészként is nagyon hasznos.
MN: A vereséget hogy viseled?
NZS: Vertek már meg, ütöttek már le. Hasznos tapasztalat. Voltam már buktában is, nem kungfusként, hanem színészként. Kell a vereség. A fizikai fájdalom egy dolog, a lelki nehezebb. Ilyenkor el lehet gondolkodni a hibáidon. Meg azon, hogy van-e értelme a versenynek. Nemcsak azért szavaztam az olimpia ellen, mert gazdaságilag nonszensz az egész, mert százezrek életét keserítené meg, hanem azért is, mert magában a versenysportban sem hiszek. Ma már nincs olyan, hogy tiszta versengés. Nincsenek csodák, kitenyésztett emberek vannak emberfeletti teljesítményekkel. A pénzről szól az egész. Még ha a sportoló tiszta is, mellette ott vannak azok, akik ezt az egészet összemocskolják.
